Támogatás a fagykár elleni védekezéshez

Forrás: mti

A pályázat lehetőséget biztosít a fagykárok elleni berendezések és technológiák, például rögzített vagy mobil légkeverő berendezés, autonóm hőtermelő berendezés vagy vontatott hőtermelő gép beszerzésére.  A felhívás keretében igényelhető, vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint lehet 80 százalékos támogatási intenzitás mellett.

Újra megnyílik a tavaszi fagykár elleni gépek beszerzésére irányuló felhívás - közölte az Agrárminisztérium.

A szélsőséges időjárási jelenségek, a klímaváltozás, illetve kiemelten a tavaszi fagykár évről évre komoly nehézségeket okoz a növénytermesztési ágazatnak.

A környezeti feltételekhez alkalmazkodás, valamint a kármegelőző és -mérséklő tevékenység rendkívül fontos a termésbiztonság és a jövedelmezőség szempontjából. Az Agrárminisztérium ezért újra elérhetővé teszi a Vidékfejlesztési Program keretében 2021. október 19-én megjelent, Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása című pályázati kiírást - írták.

Rámutattak arra, hogy a tavaszi fagyok jelentik az egyik legnagyobb termesztési kockázatot, különösen a gyümölcstermesztésben, ahol a fagykár fokozottabban jelentkezik.

A meteorológiai előrejelzések szerint a szélsőséges időjárási események növekedése várható a jövőben, így a fagyok elleni védekezés szerepe felértékelődik. A vidékfejlesztési intézkedések jelentős mértékben járulnak hozzá a fagykárok megelőzéséhez is. A 2022. június 15-től újranyíló felhívás a kármegelőző beruházások megvalósításához kíván támogatást nyújtani a termésbiztonság növelése érdekében.

A pályázat lehetőséget biztosít a fagykárok elleni berendezések és technológiák, például rögzített vagy mobil légkeverő berendezés, autonóm hőtermelő berendezés vagy vontatott hőtermelő gép beszerzésére.  

A felhívás keretében igényelhető, vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint lehet 80 százalékos támogatási intenzitás mellett.

A kérelem benyújtására azok a termelők jogosultak, akik igazolják, hogy legalább 6000 euró Standard Termelési Érték üzemmérettel rendelkeznek és árbevételük legalább fele mezőgazdasági tevékenységből származott. Támogatási kérelem benyújtására a felhívásban meghatározottak szerint kollektív beruházás keretében is lehetőség van.

Az újranyitott pályázati felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon megismerhetők - áll a közleményben.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra