Támogatás álláskeresők foglalkoztatásához - vidéki cégeknek

Forrás: mti

A programban a cégek az újonnan felvett, vidéken regisztrált álláskeresők után legfeljebb havi 150 ezer forint vissza nem térítendő bérköltség támogatásra pályázhatnak

Tízezer álláskereső elhelyezkedését támogathatja a kormány a vidéki régiókban az augusztus 15-től induló Vállalkozások regionális munkaerő támogatása programban - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A közlemény szerint a programban a cégek az újonnan felvett, vidéken regisztrált álláskeresők után legfeljebb havi 150 ezer forint vissza nem térítendő bérköltség támogatásra pályázhatnak - jelentette be Kutnyánszky Zsolt. A Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta, a legfeljebb fél éven át biztosított állami hozzájárulás célzottan ösztönzi a nehezebb foglalkoztatási helyzetűek - például pályakezdők, alacsony iskolai végzettségűek vagy kisgyermeket nevelők - munkába állását.

Az új program Budapesten és Pest megyén kívül az ország minden részében, az összes vidéki régióban elérhető lesz a hónap közepétől. A támogatás célcsoportjába tartozik, aki még nem töltötte be a 25. életévét, 25-30 év közötti pályakezdő, 50 év feletti, legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, legalább 6 hónapja regisztrált álláskereső. De hasonlóképpen támogatható az is, aki legfeljebb 30 napja lépett ki a közfoglalkoztatásból, megváltozott munkaképességű, kisgyermeket nevel, ápolási díjban részesül, vagy a hamarosan megjelenő felhívásban felsorolt vidéki kistelepülések valamelyikének lakosa - írták.

A támogatás mértéke a fenti csoportok legalább egyikébe besorolható álláskereső foglalkoztatása esetén a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és ténylegesen átutalt szociális hozzájárulási adó fele. Ha az újonnan felvett munkatárs több felsorolt kritériumnak is megfelel, a vállalkozás a bruttó bér és szocho 75 százalékáig igényelhet támogatást. A munkaadó teljes, napi 8 órás munkaidő esetén egy álláskereső után legfeljebb havi 150 ezer forint bértámogatást kaphat legfeljebb hat hónapon át. A részletes dokumentációt augusztus 15-én teszik közzé a www.munka.hu oldalon - áll a közleményben.

A közlemény szerint Kutnyánszky Zsolt kifejtette: a kormány az egyik legfontosabb feladataként kezeli a munkaalapú gazdaság kiépítésében elért eredmények megvédését, a teljes foglalkoztatás kivívását. A rendkívüli kihívások ellenére a legfontosabb munkaerő-piaci mutatók a rendszerváltás óta mért legkedvezőbb szinteken állnak. Az álláskeresők számában az elmúlt hónapokban regisztrálták az utóbbi három évtized legalacsonyabb értékeit. A vidéken napokon belül megnyíló lehetőség akár tízezer fő munkába állását segítheti. A közép-magyarországi régióban pedig változatlanul fut a Vállalkozások munkaerő támogatása program. A közel két éve indult kormányzati kezdeményezésnek köszönhetően eddig országszerte közel 50 ezer álláskereső helyezkedett el összesen mintegy 32 milliárd forint támogatással.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra