Támogatás diákok nyári foglalkoztatásához

Forrás: MTI

A diákok naponta legfeljebb 6 órás munkaviszonyban történő foglalkoztatása esetén a munkáltató a teljes munkabért megkapja bértámogatásként akár kéthónapos időtartamra A program idén június közepétől augusztus végéig tart, a diákok június 15-től regisztrálhatnak az illetékes járási vagy fővárosi kerületi hivatalnál, legkorábban július elsején állhatnak munkába.

2021-ben is munkatapasztalathoz és jövedelemhez juttatja a nappali képzésben tanuló 16-25 éveseket  a júniusban induló "Nyári diákmunka" program. A tárca által biztosított 3 milliárd forintos keretösszeg mintegy 25 ezer fiatal változó időtartamú foglalkoztatásához járulhat hozzá - jelentette be Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint.

A tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, a program idén június közepétől augusztus végéig tart, a diákok június 15-től regisztrálhatnak az illetékes járási vagy fővárosi kerületi hivatalnál, legkorábban július elsején állhatnak munkába.

A kilencedik évébe lépő Nyári diákmunka program 2013 óta több mint 20 milliárd forinttal ösztönözte 210 ezer középiskolás és egyetemista vakációs munkavégzését. Az idei egyik pillérben, az önkormányzati diákmunkában a területi, települési önkormányzatok és önkormányzati alaptevékenységet végző intézményeik, továbbá egyházi jogi személyek vehetnek részt. A diákok naponta legfeljebb 6 órás munkaviszonyban történő foglalkoztatása esetén a munkáltató a teljes munkabért megkapja bértámogatásként akár kéthónapos időtartamra - ismertette Bodó Sándor.

A program másik pillére a mezőgazdaságban és a turizmus-vendéglátásban támogatja a diákok idényjellegű munkavégzését, utóbbi területen így a koronavírus okozta nehézségek leküzdésében is segítheti a hazai vállalkozásokat. A cégek esetében a legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható. Bértámogatásként a munkabér összegének 75 százalékát térítik meg maximum két hónapra - részletezte az államtitkár.

Havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkaköröknél fejenként 164 250 forint, szakképzettséget nem igénylőknél pedig 125 550 forint összeg vehető figyelembe. Rövidebb munkaidejű foglalkoztatás esetén arányosan csökken a támogatás. További részletek a munka.hu oldalon olvashatók - tette hozzá.

Bodó Sándor kiemelte, hogy Magyarországon az elmúlt évtizedben jelentősen javultak az ifjúsági munkanélküliségi mutatók is. A fiatalok 2010 előtt még 30 százalékhoz közelítő munkanélküliségi rátája mára kevesebb mint a felére esett vissza. A járványhelyzet ellenére meg tudtuk őrizni az európai összehasonlításban is kedvező eredményeket. A 17 százalék feletti uniós átlaghoz képest hazánkban 12,5 százalékos az ifjúsági munkanélküliség aránya.

Hozzátette: "a kormány több intézkedéssel támogatja a fiatalok munkavállalását. A Vállalkozások munkaerő támogatása program tavaly október óta közel 7 ezer 25 év alatti álláskereső elhelyezkedését tette lehetővé. A júniustól kibővített programban a munkát kereső fiatalokat alkalmazó vállalkozások fél éven át összesen akár 600 ezer forintot kaphatnak".

***

ÜGYVEZETŐK KÖNYVE 2021 

Vezető tisztségviselők jogállása, felelőssége, feladatai – 45 db üzleti szabályzattal, iratmintával. Garantáltan van benne legalább egy mondat, amely miatt változtatni fog cége működésén. Megrendelés: Önadózó Webáruház!

***

KISVÁLLALKOZÓK ÜGYVITELI KÉZIKÖNYVE

Vállalkozási formák ● Tevékenységi szabályok ● KATA adózás és alternatívái ● Könyvelés ● Számlázási szabályok ● E-ügyintézés ● GDPR  adatkezelés ● Információbiztonság ● Ez a könyv tartalmaz 48 db. vállalkozási megoldást, 74 db. adótippet, 92. db. ügyviteli jótanácsot. Egyszerre nyomdai könyv és e-book.  Szerző: Dr. Szabó Tibor - Megrendelés: Önadózó Webáruház

***

ŐSTERMELŐK ÉS CSALÁDI GAZDASÁGOK KÉZIKÖNYVE

Tevékenységi szabályok, ügyvitel, adózás már a 2021-es új szabályok szerint – segédletekkel, iratmintákkal.  Egyszerre könyv és e-book. Ez a könyv tartalmaz 92 db. szervezési megoldást, 99 db adótippet, 17 db. ügyviteli jótanácsot, 5 db. szerződésmintát, TEÁOR besorolási segédeletet, adónaptárat. Szerző: Dr. Szabó Tibor - Megrendelés: Önadózó Webáruház

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra