Hírek
TÁMOGATÁSOK kategória hírei

Munkahelyi generációváltást elősegítő program indul januártól

TÁMOGATÁSOK

A vállalkozások munkaerő-utánpótlásának zökkenőmentes lebonyolítása érdekében januártól bérkiegészítésre pályázhatnak azok a cégek, akik biztosítani szeretnék nyugdíj előtt álló dolgozóik pótlását. A program célja, hogy az új generációk a tapasztalt munkavállalóktól tanuljanak, ezzel könnyebbé válik munkába állásuk, és a vállalkozások munkaerőpótlása is gördülékenyebb lesz.

Működik a családtámogatási kalkulátor

TÁMOGATÁSOK

Az érdeklődők alapvető életkörülményeikre vonatkozó jellemzők - például gyermekek száma, életkor, lakhatási körülmények és otthonteremtési célok, rövid- és hosszútávú tervek - alapján személyre szabottan látják a nekik kínált családtámogatásokat, kategorizálva tekinthetnek meg minden családtámogatási lehetőséget.

Megjelent a Napenergia Plusz Program pályázati felhívása

TÁMOGATÁSOK

A 75 milliárd forintos keretösszegű program napelem és tároló együttes létesítésében támogatja januártól a bruttó elszámolásba kerülő háztartásokat. A folyamat a kivitelezők előregisztrációjával hétfőn elkezdődött, a lakossági pályázók január közepétől jelentkezhetnek. A regisztrációs kérelem elektronikus úton nyújtható be. A pályázati felhívás szerint a program a családok költségeinek kétharmadát fedezi, legfeljebb 5 millió forint támogatási értékben.

Januártól igényelhető támogatás a vállalati zöldenergia tárolói programban

TÁMOGATÁSOK

A pályázat vissza nem térítendő beruházási támogatással és bevételkompenzációval ösztönzi a cégeket energiatárolók létesítésére és legalább tízéves üzemben tartására.  A támogatási kérelmeket a palyazat.gov.hu oldalon elérhető online felületen lehet benyújtani 2024. január 15. és február 5. között; a beérkező pályázatokat a várható műszaki élettartam alapján három ablakban bírálják el.

AM: részleges teljesítés után is fizethető támogatás az Agro-ökológiai Programban

TÁMOGATÁSOK

Az idén útjára indított AÖP-ben a gazdálkodó teljes gazdaságával vesz részt, és támogatásra teljes mezőgazdasági területe után akkor jogosult, ha a program feltételeit teljesíti. Azonban az első kérelmezési és kérelemfeldolgozási tapasztalatok rámutattak, hogy a programban vállalt kötelezettségeket csak részben teljesíteni képes termelőknél is helye lehet kifizetésnek.

AM: november végéig lehet benyújtani a kárenyhítési kérelmeket

TÁMOGATÁSOK

A kárenyhítő juttatás összege a korábbi évekhez hasonlóan legfeljebb a hozamérték-csökkenés 80 százalékáig terjedhet. Fontos változás a korábbi évekhez képest, hogy a jogszabályi változás alapján a károsult gazdálkodónak az első káresemény bekövetkezésének időpontja előtt megkötött mezőgazdasági biztosítással kell rendelkeznie, amelyről az igazolásokat a kérelemhez csatolni kell.

A jövő év elején indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési pályázatok

TÁMOGATÁSOK

2024 februárjától indulhatnak az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó felhívások, márciusban jelenhet meg a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások támogatásának első pályázati csomagja. Ez magában foglalja az élelmiszeripar, a takarmányipar, a kertészet és az állattartás beruházásait segítő felhívásokat. Ugyancsak tavasz elején tervezik elindítani az ökológiai szempontból fontos földhasználatváltást segítő támogatásokat, nyárra készülhet el a generációváltást segítő felhívás, míg őszre várható a vidékfejlesztési pályázati konstrukciók előkészítése

Csok plusz kamattámogatott hitelének köszönhetően nagyobb értékű ingatlant vásárolhatnak az ügyfelek, mint a piaci lakáshitellel

TÁMOGATÁSOK

A csok pluszt igénylő családok a kamattámogatott hitelnek köszönhetően 6,2-20,5 millió forinttal értékesebb ingatlant vásárolhatnak, mint egy ugyanakkora, kamatplafonos lakáshitellel - hívta fel a figyelmet az ingatlan.com és a money.hu elemzésében

AM: referenciaárak és átlaghozam-adatok a 2023. évi kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtásához

TÁMOGATÁSOK

Az idei kárenyhítési évben bekövetkezett mezőgazdasági károk után november 30-ig nyújthatják be a kárenyhítő juttatás iránti kérelmet azok a károsultak, akik a 2023-as kárenyhítési időszakban kárbejelentést tettek - közölte az Agrárminisztérium (AM)

Kezdődik a közvetlen támogatások előlegfizetése

TÁMOGATÁSOK

Hektáronként számolva az alaptámogatás 37 900 forint, a kis- és közepes gazdaságok újraelosztó támogatása az első 10 hektárra 22 400 forint, 10 és 150 ezer hektár között 12 300 forint előleget jelent. A termeléshez kötött, célzott ágazati támogatásra jogosultak közül a tejhasznú tehén-, a hízottbika- és az anyajuh-tartás, az extenzív- és intenzív gyümölcskertészet számíthat előlegre. Az agrárökológiai programra a jogcím sajátosságai miatt jövőre várhatók a kifizetések

AM: kamattámogatott forgóeszköz hitel a gabonafeldolgozó vállalkozásoknak

TÁMOGATÁSOK

A gabonafeldolgozásban résztvevő vállalkozások számára is elérhető az államilag kamattámogatott forgóeszköz hitel, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB Zrt.) által működtetett agrár hitelprogramok között - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleménye.

Támogatás rehabilitációs célú foglalkoztatásra

TÁMOGATÁSOK

A megváltozott munkaképességű emberek 2024. évi rehabilitációs célú foglalkoztatásának támogatására vonatkozó pályázatokat október 30-ig lehet benyújtani elektronikus formában. Olyan cégek jelentkezését várják, amelyek megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását vállalják, és mentorral, rehabilitációs tanácsadóval segítik a munkavállalót abban, hogy előbb-utóbb el tudjon jutni a nyílt munkaerőpiacra is.

Támogatás élelmiszeripari beszállítók technológiai váltására

TÁMOGATÁSOK

A 300 millió és 500 millió forint közötti, vissza nem térítendő támogatásra október 12-e és 26-a között lehet beadni a jelentkezéseket, az elnyert támogatás a fejlesztés 70 százalékát is kiteheti, a 30 százalékos önerő egy része pedig hitel is lehet.

AM: október közepén indul az agrártámogatások előlegfizetése

TÁMOGATÁSOK

Az előlegfizetésben az alaptámogatás mellett a kis- és közepes gazdaságok célzott támogatását biztosító új támogatási formán, az újraelosztó támogatáson is megindulnak az utalások. Az érintettek a következő jogcímeken számíthatnak előlegfizetésre: alaptámogatás, újraelosztó támogatás, termeléshez kötött támogatások (tejhasznú tehén, hízott bika, anyajuh, intenzív gyümölcs, extenzív gyümölcs), valamint az agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodást érintő vidékfejlesztési támogatások

NAK: közeledik a vízgazdálkodás-fejlesztési pályázat beadási határideje

TÁMOGATÁSOK

Október 1-jéig van lehetőség a vízmegtartási és öntözési lehetőséget biztosító - támogatási kérelmek benyújtására, amennyiben a projekthez kapcsolódóan a szükséges vízjogi engedély még nem áll rendelkezésre, a pályázók soron kívül vegyék fel a kapcsolatot a területileg illetékes, vízügyi és vízvédelmi hatósági hatáskörrel rendelkező katasztrófavédelmi igazgatósággal az engedélyezési eljárás eredményes lezárása, a pályázati feltételeknek megfelelő kérelmek benyújtása érdekében

AM: októbertől lehet igényelni az ukrán gabonaimport miatti uniós kompenzációt

TÁMOGATÁSOK

A kompenzációra azon gazdálkodók jogosultak, akik 2022-ben az egységes területalapú támogatási kérelmük alapján legfeljebb 500 hektár jóváhagyott mezőgazdasági területtel rendelkeztek, és ezen belül legfeljebb 100 hektár kukorica termőterület után részesültek támogatásban.

AM: közeleg a kárenyhítési hozzájárulás befizetésének határideje

TÁMOGATÁSOK

Az Agrárminisztérium felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy az agrárkár-enyhítési rendszer tagjainak 2023. szeptember 15-ig beérkezően kell megfizetniük a kárenyhítési hozzájárulást.

Szeptember elsején 4,8 milliárd forintos pályázati kiírás jelent meg civil szervezetek támogatására

TÁMOGATÁSOK

A Városi Civil Alap célja az ötezer fő feletti lakosságszámú településeken székhellyel rendelkező, értékteremtő civil szervezetek - egyesületek, alapítványok - pályázati úton történő támogatása

Változás az EKD rendszerben: kisebb beruházások is jelentős támogatásban részesülhetnek

TÁMOGATÁSOK

Várhatóan bővülni fog azon cégek köre, amelyek vissza nem térítendő készpénztámogatást igényelhetnek a kormánytól. Az új szabályok értelmében, település jellegétől függően 3, 5 vagy 10 millió eurós invesztícióra van szükség az EKD pozitív elbírálásához.

Támogatásra pályázhatnak falusi civil szervezetek

TÁMOGATÁSOK

A pályázatokat keddtől augusztus 31-ig lehet benyújtani, ingatlanvásárlásra vagy meglévő ingatlanok korszerűsítésére, valamint gépjárműbeszerzésre legfeljebb hétmillió forintot, eszközök vásárlására, valamint rendezvények, programok támogatására maximum kétmillió forintot lehet igényelni.


Vissza az előző oldalra