Hírek
TÁMOGATÁSOK kategória hírei

A kkv-k energiaracionalizálására is lesz uniós támogatás

TÁMOGATÁSOK

Az idén kezdődött és 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban a magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) 700 millió forint támogatáshoz jutnak az energiarendszereik javítására, ehhez társul még a széndioxid kvóta eladásából származó évi 10 milliárd forint, a kettő együtt a hétszerese az előző időszak ilyen célú támogatásának - mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára szerdán, egy budapesti energetikai fórumon.

Megjelent a nyílászárók cseréjére kiírt pályázat

TÁMOGATÁSOK

A pályázaton azon magánszemélyek vehetnek részt, akik a pályázattal érintett lakóépület tulajdonosai és azt életvitelszerűen lakják. Pályázatot benyújtani legfeljebb 4 lakásból álló, nem iparosított technológiával épített lakóépület részét képező lakás korszerűsítésére lehet. Az egyes lakások tulajdonosai önállóan nyújthatnak be pályázatot.

A jövő héten jelenhetnek meg az első uniós pályázatok

TÁMOGATÁSOK

A szechenyi2020 honlapra ezen a héten felkerülnek a pályázatok kitöltési dokumentumai, annak érdekében, hogy ezt már beadás előtt megismerhessék a pályázók. A pályázatok benyújtására is megfelelő idő áll majd rendelkezésre, hogy elegendő ideje legyen a pályázóknak

Október elején 9 uniós pályázat jelenik meg 120 milliárd keretre

TÁMOGATÁSOK

A kis- és középvállalkozások eszközbeszerzését és kapacitásbővítésére 5 milliárd forint keret áll majd rendelkezésre, és további 5 milliárd forintot szánnak a kkv-k külpiacra lépésének támogatására. Továbbá fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázatot írnak ki elsősorban mikro-, kisvállalkozásokat indítását tervezők számára. A pályázat keretében először vállalkozói ismereteket nyújtó alapozó képzésen vehetnek részt a nyertesek, majd az elfogadott üzleti tervükhöz kaphatnak vissza nem térítendő támogatást.

Megjelent a háztartási gépek cseréjére kiírt pályázat

TÁMOGATÁSOK

A vissza nem térítendő pályázati támogatás lehetővé teszi a magyarországi lakhellyel rendelkező nyugdíjas és nagycsaládos magánszemélyeknek, hogy állami támogatással, csökkentett vételáron szerezzék be új, magas energiahatékonyságú hűtő vagy fagyasztó berendezéseiket.

Könnyebb lesz európai uniós forrásokhoz jutni

TÁMOGATÁSOK

Egy 50 százalékos támogatást elnyert pályázónak például csak a beruházás második felét kell önerőből finanszíroznia, az ahhoz szükséges hitelhez fedezetként elfogadható lesz a létesítmény addig elkészült része. Az önerő finanszírozásához az MNB növekedési hitelprogramját vagy a Széchenyi kártya hiteleit ajánlotta a jelenlévőknek.

Uniós csereprogram fiatal vállalkozóknak

TÁMOGATÁSOK

Saját vállalkozás alapításán gondolkodik, vagy nemrég indította el vállalkozását? Ebben az esetben Ön jogosult lehet arra, hogy az Erasmus fiatal vállalkozóknak csereprogram keretében bizonyos időt töltsön el egy már sikeresen működő vállalkozásnál, valamelyik másik EU-országban, és értékes tapasztalatokkal gazdagodjon. A csereprogram az EU társfinanszírozásával valósul meg.

Megjelent a lakossági fűtésrendszer korszerűsítésére kiírt pályázat

TÁMOGATÁSOK

A pályázaton azok a magánszemélyek vehetnek részt, akik a pályázattal érintett, életvitelszerűen lakott lakóépület tulajdonosai. A pályázattal elnyerhető támogatás legfeljebb az elfogadott elszámolható költség 40 százaléka lehet, a támogatás lehetséges maximális mértéke 650 ezer forint. A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatják be a www.magyarorszag.hu kormányzati portálon ügyfélkapus regisztrációval rendelkező természetes személyek.

Évente 60 milliárd fordítható a mezőgazdaságban termeléshez kötött támogatásokra

TÁMOGATÁSOK

Jövő évtől 2020-ig évente 60 milliárd forint fordítható meghatározott növények termelésére, kertészeti ágazatok és a fehérjenövények termesztésének támogatására - mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Bábolnán, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének konferenciáján.

Támogatást kap a meggyfeldolgozás

TÁMOGATÁSOK

Vissza nem térítendő általános csekély összegű támogatást vehetnek igénybe a termelők a meggy többlettermés feldolgozása és a feldolgozott meggy piacról történő ideiglenes kivonása céljából a földművelésügyi miniszter hétfői rendelete alapján.

Bővül a munkaigényes és piacilag érzékenyebb ágazatok támogatása 2015-től

TÁMOGATÁSOK

A jövő évtől Magyarország a korábbiakhoz képest több mint négyszer több célzott, termeléshez kötött támogatást tud nyújtani a munkaigényes és piacilag érzékenyebb mezőgazdasági ágazatok számára.

Megjelent az agrártámogatások átalakításáról szóló határozat

TÁMOGATÁSOK

150 000 euró éves egységes területalapú támogatás felett 5 százalék, 1200 hektárnak megfelelő összeg felett 100 százalék támogatáscsökkentést kell alkalmazni az érintett mezőgazdasági termelőknél.

NGM: egy hónapon belül kiírják az új uniós fejlesztési időszak első pályázatait

TÁMOGATÁSOK

A feltételek készen állnak arra, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében az első pályázatok nyár végén, ősz elején megjelenjenek. A pályázatok a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak fejlesztését célozzák.

Nyári diákmunkaprogram - támogatással

TÁMOGATÁSOK

A program keretében a béreket támogatják, a százszázalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hatórás időtartamra. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 88 500 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 76 125 forint lehet személyenként és havonta a támogatás.

KPMG: Magyarország élmezőnyben az uniós források lekötésében

TÁMOGATÁSOK

Az élmezőnyben van Magyarország a 2007-2013-as európai uniós támogatási ciklus forrásainak lekötésében, a kifizetések üteme alapján pedig a középmezőnyhöz tartozik a KPMG legfrissebb jelentésében vizsgált 11 kelet-közép-európai állam közül.

1,9 milliárd euróval nő az uniós agrártámogatás 2014-2020 között

TÁMOGATÁSOK

A Magyarországra jutó uniós agrártámogatások 1,9 milliárd euróval (587 milliárd forinttal) nőnek a 2014 és 2020 közötti időszakban, ezen belül elsősorban a közvetlen támogatások összege emelkedik - hangsúlyozta az agrárgazdaságért felelős államtitkár szerdán egy ceglédi rendezvényen.

Jogszabályváltozások - Július elsején lép hatályba Magyarország új regionális támogatási térképe

TÁMOGATÁSOK

Július elsején lép hatályba Magyarország új regionális támogatási térképe, az a regionális besorolás, amely az európai uniós előírások alapján behatárolja az adható állami támogatások arányát a 2014-2020-as időszakra.

Korszerűsítés - vagy új beruházás? Európai Bírósági ítélet a támogatásokról

TÁMOGATÁSOK

A jogi probléma ott keletkezett, hogy a Szatmári Malom Kft. három malomüzeme bezárását és azok kapacitásának összevonásával Veszprém-Kádártán egy új malom felépítését tervezte, amihez vidékfejlesztési támogatást kívánt igénybe venni. A magyar hatóságok azonban a kérelmet elutasították, mert álláspontjuk szerint az új megvalósítási helyen új beruházási tevékenység ezen a jogcímen nem támogatható, kizárólag a meglévő malmok korszerűsítésére lenne igényelhető támogatás. A vállalkozás bírósági úton támadta meg a hatósági határozatot

Továbbra is várja az egységes kérelmeket a mezőgazdasági hivatal

TÁMOGATÁSOK

Jóllehet csütörtökön lejárt az egységes kérelmek beadásának elsődleges határideje a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH), az új kérelmeket még június 10-ig is fogadja a hivatal, igaz, a megállapított támogatási összeg munkanaponként 1 százalékkal csökken.

MVH: még két napig igényelhetnek támogatást a fiatal gazdák

TÁMOGATÁSOK

Két napjuk maradt a gazdáknak a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához nyújtott támogatás igénybevételére, a kérelmeket május 1-15. között lehet benyújtani - hívta fel a figyelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) kedden.


Vissza az előző oldalra