Hírek
TÁMOGATÁSOK kategória hírei

VM: soron kívül megkapják a baromfitartók az állatjóléti támogatást

TÁMOGATÁSOK

A baromfiágazat gazdasági és finanszírozási problémáinak enyhítése érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a baromfi állatjóléti támogatás soron kívüli kifizetéséről döntött a harmadik negyedévben is, amihez a szükséges rendeletmódosítást soron kívül végrehajtja.

Az NFÜ átláthatósági listáján szereplő cégek nem feltétlenül offshore-cégek

TÁMOGATÁSOK

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján október 26-án nyilvánosságra hozott listára azok a cégek kerültek fel, amelyek a harmadik felszólítást követően sem vették át az új átláthatósági nyilatkozatot, vagyis nem azok a vállalatok, amelyek esetében fennáll az offshore-gyanú.

Támogatási csalás - esettanulmány

TÁMOGATÁSOK

Az egyik üzem gépeit szabálytalanul szerelték össze, így azok csak látszólag voltak alkalmasak a termelésre. A másik üzemből pedig korábban elszállították a berendezéseket, így nyilvánvalóvá vált, hogy ott valójában nem is terveztek gyümölcsfeldolgozást. A pályázat benyújtásához szükséges önerőt offshore cégektől kapott kölcsönökből biztosították.

Az NFÜ hétfőn megkezdi az elállási eljárásokat

TÁMOGATÁSOK

Az elállás a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindazok a cégek és egyéb szervezetek, amelyek nem tettek eleget a vállalt tájékoztatási kötelezettségüknek, elvesztik a korábban számukra megítélt támogatást. Ha már lehívták az összeg egy részét vagy egészét, kamatostul kell visszafizetniük, és további ellenőrzésre is számíthatnak.

Már kiírták a civil szervezetek támogatási pályázatait

TÁMOGATÁSOK

Idén a korábbi években megszokottnál jóval hamarabb, már október 22-én kiírták a civil szervezetek számára a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) jövő évi pályázatait - mondta a nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár interjújában.

Pályázati forrás telephelyfejlesztésre és ipartelepítésre Észak-Magyarországon

TÁMOGATÁSOK

10 millió és 1 milliárd forint közötti összegben igényelhető támogatás új épület építéséhez vagy meglévő épületek átalakítására, épületgépészeti beruházásokra, fejlesztésékhez és eszköz vásárlására.

Az NFÜ nyilvánosságra hozza a nyilatkozattételi kötelezettséget nem teljesítők listáját

TÁMOGATÁSOK

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a hét végén nyilvánosságra hozza azoknak a cégeknek a listáját, amelyek harmadik felszólításra sem vették át az új és átfogóbb tartalmú átláthatósági nyilatkozatot, és ezzel nem tettek eleget a támogatási szerződésben foglalt nyilatkozattételi, adatszolgáltatási kötelezettségüknek - közölte az ügynökség hétfőn.

Megkezdődött az egységes területalapú támogatás előlegének átutalása

TÁMOGATÁSOK

Összesen 170 milliárd forint egységes területalapú támogatás kifizetése kezdődött meg szerdán mintegy 180 ezer gazda számára, akik most a teljes támogatás 50 százalékát kapják meg - közölte Fazekas Sándor sajtótájékoztatón, szerdán Budapesten.

MVH: az ügyfél-nyilvántartásban szereplő adatok ellenőrzésére figyelmeztet

TÁMOGATÁSOK

Az ügyfélnyilvántartás ellenőrzésére, szükséges esetben aktualizálására hívja fel a gazdák figyelmét a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), miután a hónap közepén megkezdik az egységes területalapú támogatások előlegfizetését.

Vállalkozás indításához 6 millió forint támogatásra is lehet pályázni

TÁMOGATÁSOK

Akár 6 millió forint vissza nem térítendő támogatást is meg lehet pályázni a "Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása" elnevezésű pályázat keretében, amely a vállalkozásindítást tervező fiataloknak nyújt egyedülálló segítséget.

HITA: hiánypótló exportpromóciós lehetőség magyar infokommunikációs cégeknek

TÁMOGATÁSOK

Nemzetközi példákat alapul véve Magyarországon először a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) fejlesztésében érhető el az angol nyelvű, online ICT Export Directory, amelynek célja a magyar infokommunikációs cégek exportjának elősegítése külföldi partnerek számára elérhető adatbázis kialakításával - közölte a HITA csütörtökön.

Médiatanács: jövőre 2,7 milliárd forintos támogatásra pályázhatnak a filmesek és a médiaszolgáltatók

TÁMOGATÁSOK

Jövőre 2,7 milliárd forintos támogatási keretösszegre pályázhatnak a Magyar Média Mecenatúra program keretében a filmesek és a médiaszolgáltatók - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja az MTI-nek azt követően, hogy a testület szerdán meghozta az erről szóló döntését.

A VM megemelte a baromfi és a sertés állatjóléti támogatásokat

TÁMOGATÁSOK

Megemelte a támogatási keretösszeget a baromfi és a sertés állatjóléti támogatások esetében 20-20 százalékkal a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) - közölte a tárca hétfőn.

Uniós támogatások - kiküldték az átláthatósági nyilatkozatokat

TÁMOGATÁSOK

A kedvezményezetteknek az átvételtől számítva nyolc napjuk van kitölteni a nyilatkozatot, amelyet vissza kell küldetni a közreműködő szervezetnek, amit aztán a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) ellenőriz. Ha a cég nem válaszol, vagy nem felel meg a feltételeknek, az ügynökség azonnal eláll a kifizetéstől.

Uniós támogatások: átláthatósági nyilatkozat nélkül eláll a nyertes pályázattól az NFÜ

TÁMOGATÁSOK

Azonnal eláll visszamenőlegesen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azoknak a folyamatban lévő uniós projekteknek a kifizetésétől, amelyek kedvezményezettjei nem nyújtanak be határidőre átláthatósági nyilatkozatot, vagy nem felelnek meg az alkotmányban rögzített átláthatósági követelményeknek

Nyilatkozat kitöltésére hívják fel az uniós támogatást kapott cégeket

TÁMOGATÁSOK

Az érintetteknek ugyanazt, a réginél részletesebb kérdőívet kell kitölteniük, amit az új pályázók már automatikusan megkapnak, és amely az alaptörvényi és abból következő törvényi átláthatósági feltételeknek való megfelelésre tartalmilag kérdez rá.

Az NFÜ felülvizsgálja a kedvezményezettek tulajdonosi hátterét

TÁMOGATÁSOK

Az Alaptörvény szerint csak átlátható tulajdonosi szerkezetű cég számára lehet bármilyen állami támogatást adni. Visszamenőleges hatállyal a 2011 előtt megkötött szerződéseket nem lehet szankcionálni, de az állampolgároknak joguk van tudni, hogy a forrásokat kik és milyen célokra kapták - fogalmazott Csepreghy Nándor helyettes államtitkár.

MVH: önellenőrzési lista is segíti a kertészeti gép támogatásra pályázókat

TÁMOGATÁSOK

A közlemény felhívja az érintettek figyelmét, hogy a kertészeti gépek és technológiai berendezések beszerzésére támogatási kérelmeket augusztus 15-én 8 órától kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. Tekintettel arra, hogy a benyújtást követően módosításra, illetve hiánypótlásra nincs lehetőség, a MVH önellenőrzési listát tett közzé a honlapján.

Újabb forrásbevonási terv a NIH a magyar start-up ökoszisztéma élénkítésére

TÁMOGATÁSOK

A pályázat célja a nemzetközi piacokon versenyképes, magyar vagy akár a környező országokban elért K+F eredményeken alapuló start-up vállalkozások felépítését, az azokban végzett K+F projektek sikeres befejezését segítő, és tőkebefektetést is vállalók kiválasztása, akkreditálása.

NFM: megjelentek a bányászati koncessziós pályázatok

TÁMOGATÁSOK

A szénhidrogén-bányászat fejlesztésére és a geotermikus energia fokozottabb hasznosítására tett közzé koncessziós pályázati felhívást a nemzeti fejlesztési miniszter - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.


Vissza az előző oldalra