Hírek
TAO kategória hírei

Négyből három NAV-os transzferár vizsgálat után fizetni kell

TAO

Az adóhivatal 2020-ban több száz ellenőrzést végzett transzferárazással összefüggésben. Ezek során azt vizsgálta, hogy a kapcsolt vállalkozások egymás között a szokásos piaci árral összhangban kötöttek-e ügyleteket. Az erre vonatkozó vizsgálatok 73 százaléka zárult adóhiány megállapításával

Évzárás: Takarítson meg adót, legyen akár veszteséges vagy nyereséges!

TAO

Már csak 5 hetük van a vállalkozásoknak a május 31-ei határidővel teljesítendő évzárási feladataikra. „Ugyan a határidő és a kötelezettségek is megszokottak, de mivel 2020 nagyon is szokatlan volt, az évzárási teendőket sem szabad rutinszerűen végezni.” – figyelmeztetett Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere. „Egyrészt most valóban itt az ideje az adó-megtakarításnak, másrészt érdemes odafigyelni az adminisztrációs feladatok részleteire is.”

Fehér könyvvel segíti a kutatás-fejlesztési projektek sikerét a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

TAO

A K+F minősítéssel megszerezhető adókedvezményekkel akár minden tizedik munkavállaló bérét vagy 10 millió forintonként 1 millió forintot is megspórolhatnak a cégek; az eljárás megkönnyítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) Fehér könyvet készített, amely a kutatás-fejlesztést végzőknek és a pályázatok elbírálóinak is útmutatást ad.

A világjárvány hatása a transzferárazásra

TAO

A világjárvány gazdasági hatásai új kihívásokkal szembesítették a vállalkozásokat világszerte. A transzferárazás és ennek nyilvántartása többletfeladatot ró a vállalkozásokra, az adóhatóság azonban kiemelt ellenőrzési területként kezeli, ezért érdemes körültekintően eljárni.

Nem minden energiahatékonysági beruházáshoz társul adókedvezmény

TAO

Nem számolható el például költségként, vagyis nem jogosít kedvezményre a megújuló energiaforrásból villamos energiát termelő berendezés beruházási költsége.

A hibrid struktúrák veszélyei

TAO

A kettős levonás megtagadása az új adóelkerülés elleni szabályok alapján. A hibrid struktúrák kiszűrése céljából egy komplex szabályrendszer került implementálásra Magyarországon. A hibrid struktúrák egy része esetében egy társasági adóban elismert kifizetés a tranzakciós partnernél nem kerül figyelembevételre adóköteles bevételként. Van ugyanakkor egy másik csoportjuk is, mégpedig a kettős levonást eredményező konstrukciók.

Új szabályok alapján fizethetnek társasági adót a külföldi cégek Magyarországon

TAO

Társasági adót kell fizetniük bizonyos magyar megrendelőknek nyújtott szolgáltatások után az országban jelen nem lévő külföldi vállalkozásoknak – derül ki a társaságiadó-szabályozás 2021. január 1-jétől hatályos rendelkezéséből.  

A pandémia transzferárakat érintő kérdései

TAO

A transzferár szakma régóta várta az OECD által december 18-án kiadott iránymutatást a COVID-19 világjárvány vállalatcsoporton belüli tranzakciók árazását érintő kérdéseivel kapcsolatosan. A világjárvány a transzferárazásban is új kihívásokat hozott, korábban nem látott problémák megoldása vált szükségessé. Ebben igyekszik támogatást nyújtani a társaságoknak és adóhatóságoknak az új iránymutatás.

Figyeljen a fontos adóhatáridőkre és a változásokra!

TAO

Az év vége nemcsak az ünnepeket, hanem számos adóhatáridőt is magával hoz, amikre fontos odafigyelni. A Mazars elkészítette azoknak az év végi határidőknek és teendőknek a listáját, amiket a társaságok pénzügyi vezetőinek szem előtt kell tartaniuk. Most olyan döntéseket is meg kell hozniuk az érintetteknek, amelyekről később már nem dönthetnek, vagy csak nagyobb adminisztráció árán. Fontos változás, hogy 2021-től a transzferár szabályok alkalmazása már a helyi adókról szóló törvényben is megjelenik, valamint a KIVA-ban kedvező változást vezetnek be. 

Ha hibrid / elektromos autót vásárolna tao kedvezménnyel - gyorsan rendelje meg, mert megszűnik ez a lehetőség

TAO

Szigorúbbá váltak az energiahatékonysági beruházás, felújítás adókedvezményének szabályai, ugyanis a 2020. december 27-től megkezdett beruházások esetén nem érvényesíthető adókedvezmény a személygépkocsik után (bizonyos kivételtől eltekintve). A gyakorlatban a „tisztán” elektromos, illetve a hibrid meghajtású személygépkocsik vásárlása, beszerzése, mint végső-energiafogyasztás csökkentésével járó beruházás a Tao. tv. 22/E. §-a szerinti adókedvezményre jogosított.

Nem érdemes trükközni a mesterséges jövedelem-átcsoportosítással a járványra hivatkozva!

TAO

Ugyan a 2020-as transzferár dokumentációk elkészítéséig még közel fél év van hátra, de egyáltalán nem korai ezzel foglalkozni, hiszen a koronavírus járvány hatására megváltozott a piaci környezet, és a jövedelmezőség, a transzferárak újragondolását teszi szükségessé.

A járványhelyzet a külföldi cégek magyar adófizetését is befolyásolhatja

TAO

Mi a helyzet abban az esetben, ha egy német vagy argentin cég távmunkában Magyarországon foglalkoztat egy munkavállalót – ami a jelen egészségügyi helyzetben nem egy egyedi eset. Úgy kell-e tekinteni emiatt, hogy a német vagy argentin cég a tevékenységét Magyarországon végzi, és az adókötelezettsége is itt keletkezik? Jelenleg nem. 2021-től viszont már a válasz igen is lehet.

Járvány elleni védekezésre is felhasználható lesz a tao-támogatás

TAO

A tao-támogatás teljes egészében felhasználható lesz például lázmérő, maszk, gumikesztyű, teszt, kézfertőtlenítő, egészségügyi védőruházat vásárlására vagy egészségügyi vizsgálat finanszírozására.

Közeledik a csoportos társasági adóalanyiság választásának határideje  

TAO

A csoportos társasági adózás azoknak a vállalatcsoportoknak lehet elsősorban előnyös, ahol a csoporton belül van negatív illetve pozitív adóalappal rendelkező társaság is, ugyanis bizonyos korlátok mellett az adóalapok összeszámítása révén egy adott évben alacsonyabb adókötelezettség érhető el. 

Le ne késsen a csoportos adóalanyiság lehetőségéről!

TAO

A már működő társaságok esetében 2020. november 1-20 között lehet bejelentést tenni arról, hogy megfelelnek a feltételeknek, és csoportos társasági adóalannyá szeretnének válni.

Szeptember 30-ig még 120 ezer bevallást vár az adóhivatal

TAO

A szeptember 30-ai adóbevallási határidő a társasági adóra, az innovációs járulékra, az energiaellátók jövedelemadójára, helyi iparűzési adóra és a kisvállalati adóra vonatkozik. Lényeges, hogy az adót is szeptember utolsó napjáig kell csak befizetni. A transzferár-dokumentációt is elég szeptember végén benyújtani, ide sorolható még az élelmiszerlánc-felügyeleti díj is, amelynek bevallási és megfizetési határideje szintén 2020. szeptember 30.

Közeleg a tao- és kiva-bevallások és az adófizetés határideje

TAO

A veszélyhelyzet kapcsán életbe lépett adózási könnyítések lehetővé tették, hogy a vállalkozások 2020. szeptember 30-ig adjanak be egyes olyan bevallásokat, amelyek benyújtási határideje eredetileg 2020. április 22. és szeptember 30. közé esik. Ez a halasztott határidő vonatkozik az éves fizetendő adó és az adóévre már megfizetett előlegek különbözetének befizetésére is. 

Nemzetközi ügyletek társasági adózása - Fókuszban a hibrid struktúrák

TAO

A Tao. törvénybe bevezetésre kerültek – többek között – az ugyanazon tényállás eltérő jogi minősítéséből eredő különbségek miatti adóelkerülésre vonatkozó rendelkezések. Ezeket az adóelkerülési struktúrákat az irányelv hibrid struktúráknak, illetve hibrid ügyleteknek nevezi. A 2020. január 1-jétől hatályos Tao. tv. módosítások kapcsán az adóhatóság várhatóan jövőre, a lezárt 2020. adóévek tekintetében indít majd először vizsgálatokat a hibrid struktúrák feltárására.

A cégek fele még nem adta be a Tao. bevallását

TAO

A beszámoló mellett az ötféle bevallást és a transzferár-dokumentációt is elég szeptember végén benyújtani. A határidő halasztás természetesen az öt adófajta későbbi megfizetésére is vonatkozik. Vagyis a cégeknek a társasági adót, a kisvállalati adót, az innovációs járulékot, az energiaellátók jövedelemadóját és a helyi iparűzési adót szeptember 30-ig kell befizetni

Fontos határidővé vált a koronavírus-járvány miatt szeptember 30-a az adózók számára

TAO

Több szempont is indokolhatja, hogy egy vállalkozás minél hamarabb benyújtsa bevallását és beszámolóját. Például a vonatkozó adónemek esetén azok a vállalkozások, amelyek megfizetett adóelőlegük alapján visszaigénylésre jogosultak, értelemszerűen csak bevallásuk beadását követően tehetik ezt meg.


Vissza az előző oldalra