Tovább nőtt a bértámogatási program iránti érdeklődés

MUNKAJOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Eddig több mint 7200 vállalkozás adott be pályázatot, 95 ezer munkavállalóra. Dolgozónként - a három hónapos támogatási időszak alatt - átlagosan 167 ezer forint támogatást tudnak biztosítani. A legtöbb támogatási igény a feldolgozóiparból, a turizmus-vendéglátásból, a kereskedelmi ágazatból, a gépjárműjavításból, valamint a szállítás-raktározás ágazatból érkezett.

Ugrásszerűen nőtt a munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma az elmúlt két hétben - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára.

Bodó Sándor elmondta, a program iránt továbbra is hatalmas az érdeklődés, eddig több mint 7200 vállalkozás adott be pályázatot, ennek eredményeképpen több mint 95 ezer embernek tudtak segíteni abban, hogy a munkahelye megmaradjon.

Dolgozónként - a három hónapos támogatási időszak alatt - átlagosan 167 ezer forint támogatást tudnak biztosítani - közölte.

Az államtitkár elmondta, a legtöbb támogatási igény a feldolgozóiparból, a turizmus-vendéglátásból, a kereskedelmi ágazatból, a gépjárműjavításból, valamint a szállítás-raktározás ágazatból érkezett.

    Területileg a legtöbb támogatási igény Fejér, Pest, Győr-Moson-Sopron, valamint Bács-Kiskun megyéből érkezett.
    Bodó Sándor kiemelte: a munkahelyvédelmi bértámogatási program lehetőséget biztosít arra, hogy csökkentett munkaidőben tudják foglalkoztatni a munkavállalókat a munkaadók, és három hónapon keresztül állami támogatást vegyenek igénybe.
    A csökkentett munkaidős foglalkoztatás minden vállalati méret esetében megoldás lehet - tette hozzá.
    Bodó Sándor a támogatási igényt benyújtó legnagyobb cégekről szólva elmondta, hat olyan vállalkozás van, amely ezer dolgozó fölötti állománnyal vesz részt a programban. Emellett 13 olyan vállalkozás lát lehetőséget a program nyújtotta segítségben, ahol 500-1000 ember dolgozik.
    Az államtitkár közölte, az elbírálást a kormányhivatalok folyamatosan végzik, 40 ezer munkavállaló esetében már megszületett a pozitív döntés. A támogatást a munkavállalók kapják közvetlen formában és azok a dolgozók, illetve munkaadók, akik vagy amelyek áprilisban beadták a kérelmüket, már megkapták ezt az összeget.
    Felhívta a figyelmet arra, hogy a kérelmeket továbbra is várják a munka.hu oldalon, ahol részletes tájékoztatást is elérhető.
    Bodó Sándor közölte, hogy a kutatás-fejlesztés és innováció területét segítő másik program is igen nagy népszerűségnek örvend. Országosan 8700, ezen a területen dolgozó munkavállalót tudtak segíteni. Erre 550 cég pályázott, az általuk igényelt támogatási összeg 6,2 milliárd forint.
    A beadott kérelmek többsége Budapestről, valamint Pest, Hajdú-Bihar és Csongrád megyéből érkezett. Az igényt benyújtó vállalkozások átlagosan 15-20 embert foglalkoztatnak.
    A legnagyobb számban továbbra is a kisvállalkozások adnak be kérelmet, de a legnagyobb cégek is élni tudnak a lehetőséggel. Összességében tehát több mint 100 ezer ember segítettek, hogy megmaradjon a munkája - mondta az államtitkár.
    A foglalkoztatási adatokról szólva közölte: március és április között 50 ezerrel nőtt a regisztrált álláskeresők száma. Április végén ez 330 ezer embert jelentett.
    A munkahelyteremtő bértámogatási program - mondta - érdemben segíti a regisztrált álláskeresők munkába állását. A programban több mint 80 milliárd forint áll rendelkezésre, és az összegből több mint 70 ezer álláskeresőt tudnak segíteni.

Bodó Sándor kifejtette, a támogatás lényege, hogy hat hónapos bértámogatás mellé három hónap továbbfoglalkoztatást várnak el a vállalkozásoktól. Tehát a programban résztvevőknek kilenc hónapig biztosított az ellátásuk.

A támogatott hat hónap alatt a bruttó bér és a szociális hozzájárulási adó 100 százalékát, de legfeljebb 200 ezer forintot térítenek meg a munkáltatóknak. Ez azt jelenti, hogy minden álláskereső elhelyezkedését, munkahelyének megőrzését mintegy havi nettó 112 ezer forinttal támogatják. Mindez lehetővé teszi, hogy kilenc hónap alatt csaknem nettó egymillió forint jövedelemre tegyen szert a munkavállaló - mondta el Bodó Sándor.

Hozzátette: a munkáltatónak vállalnia kell, hogy ezen időszak alatt megtartja a pályázat beadásának napján érvényes állományi létszámot.

Bodó Sándor közölte: a vállalkozások a Cégkapun keresztül tudnak pályázni, és a területileg illetékes járási hivatalokhoz, Budapesten a kerületi foglalkoztatási osztályokhoz lehet beadni a kérelmeket.

Az államtitkár hangsúlyozta: a gazdaságvédelmi intézkedések együttesen megvédik a magyar munkahelyeket, illetve a megszűnők helyébe a remények szerint újat tudnak létrehozni.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra