Új gazdasági-pénzügyi képzések indulnak a közszolgálatban dolgozók részére

Forrás: MTI

Címkék: pénzügyi szakképzés


A közigazgatási, rendészeti és honvédelmi intézmények dolgozói részére indít új gazdasági-pénzügyi képzést az idén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) a Budapesti Gazdasági Egyetemmel (BGE) közösen.

A két intézmény együttműködési megállapodása értelmében a BGE a következő tanévben "Ludovika pénzügyi-számviteli alapképzési évfolyamot" indít, amelyre a közigazgatási, rendészeti és honvédelmi intézmények dolgozói közül ötven embert várnak. Az "államháztartási specializációt" is tartalmazó tananyag oktatásában, valamint a vizsgáztatásban az NKE oktatói is részt vesznek - írta az NKE az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A közszolgálati továbbképzési rendszer részeként megvalósuló képzés rugalmas időrendben történik, így munka mellett is végezhető majd. A  megállapodás arra is kitér, hogy a harmadiktól a hatodik félévig az NKE Ludovika Campusán tartják majd az oktatást. A sikeresen végző hallgatók számára a BGE oklevelet, az NKE továbbképzési minősítő okiratot állít ki - közölték. 

Az NKE tájékoztatása szerint az intézmények vezetői hétfőn írták alá az együttműködési megállapodást a pénzügyi-számviteli alapképzés indításáról. A közleményben idézték Patyi Andrást, az NKE rektorát, aki reményének adott hangot, hogy az együttműködés "egyszerre fogja szolgálni a két egyetem, a képzésben érdekelt közszolgálati szervek és maguknak a képzés résztvevőinek az igényeit és érdekeit". Heidrich Balázs, a BGE rektora elmondta: egyetemüknek több évtizedes tapasztalata van a közigazgatási és államháztartási szakemberek képzésében.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra