Újabb pályázati felhívás érhető el a kertészeti termelés fejlesztésére

Forrás: MTI

A felhívás keretében a beruházásokhoz kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50 százalék, ugyanakkor ez fiatal mezőgazdasági termelők, ökológiai gazdálkodást folytatók, gazdaságátadásban érdekeltek és kollektív beruházás esetén tovább növelhető azzal, hogy a támogatás maximális mértéke nem haladhatja meg a 65 százalékot, és egy kérelemben legfeljebb 35 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy meghatározó jelentősége van a korszerű termesztéstechnológiák, gépek, eszközök használatának a kertészeti ágazatban, ezért az agrártárca egy 25 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdet meg az érintettek számára. A támogatási kérelmek benyújtása 2025. április 2-ától lehetséges - közölte az Agrárminisztérium (AM)

A tárcavezető kiemelte, hogy a kertészeti ágazatban is nélkülözhetetlenek és fontosak a fejlesztések, ugyanis azoknak köszönhetően erősödik a gazdaságok jövedelembiztonsága és növekszik a hazai termelésű kertészeti termékek mennyisége, minősége. Ezen felül az új környezetbarát, energiatakarékos gépek termelésbe állításával a kertészek jobban megfelelhetnek a piaci és éghajlati kihívásoknak, eredményesebb gazdálkodást végezhetnek - tette hozzá a közlemény szerint.

Az előző támogatási ciklusban kertészeti géptámogatásra a korábbi Vidékfejlesztési Program keretéből csaknem 41,5 milliárd forint támogatási összeg odaítéléséről döntöttek, több mint 4100 kérelmező részére. A mostani európai uniós társfinanszírozásból megvalósuló Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (KAP ST) keretei között megjelent - "Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása" című pályázati felhívás ennek a programnak a folytatása. A kiírás a kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges eszközök, gépek, valamint a tavaszi fagykár megelőzését szolgáló technológiák beszerzésére irányul, és elsősorban a kisebb üzemmérettel rendelkező gazdaságok fejlesztését szolgálja - írták.

A felhívás keretében a beruházásokhoz kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50 százalék, ugyanakkor ez fiatal mezőgazdasági termelők, ökológiai gazdálkodást folytatók, gazdaságátadásban érdekeltek és kollektív beruházás esetén tovább növelhető azzal, hogy a támogatás maximális mértéke nem haladhatja meg a 65 százalékot, és egy kérelemben legfeljebb 35 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető. A felhívásban meghatározott tartalmi értékelési rendszer alapján elsősorban azok a projektek számíthatnak a fejlesztési forrás elnyerésére, melyeknél igazolt azok hozzáadott értéke, pénzügyileg megalapozottak, és amelyek esetében a beruházó tartós üzleti kapcsolatokat tart fenn partnereivel - ismertette a miniszter a közlemény alapján.

A felhívás és a hozzá kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók - áll a közleményben.

***

Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2025)

Az őstermelőket érintően elég sok lényeges változás van 2025-re is - ezeket is összefoglaltuk. Kiadványunkban bemutatjuk az őstermelői tevékenységhez és a családi gazdaság alapításához és működéséhez kapcsolódó jogi, szervezeti teendőket, adózási, bevallási, könyvelési feladatokat és határidőket. A lehetséges adókedvezményeket és mentességeket is számba vesszük, ezzel az olvasó jelentős adóforintokat takaríthat meg. Kiadványunk segítségével kialakítható a saját őstermelői ügyvitel helyes rendje. Kiadványunkkal áttekinthetők az őstermelőket, családi gazdaságokat terhelő ügyviteli, adózási, jogi, szervezeti feladatok és kialakítható a saját ügyvitel helyes rendje. Megrendelés és további infók: Önadózó Webáruház

***

Egyéni vállalkozók adózási kézikönyve

2025-ös kiadás ● Adótippek az átalányadó, a vállalkozói Szja és az új kata alkalmazásához ● Hogyan vegyük ki a pénzt vállalkozásból? ● Adózás- és könyveléstechnikai tudnivalók ● Működési szabályok a vállalkozásban ● Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is, az e-könyv fizetés után letölthető. Megrendelés és további infó: Önadózó Webáruház

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra