Újabb vissza nem térítendő támogatási program a vidéki mikro- és kisvállalkozásoknak
TÁMOGATÁSOK 2025-04-29
Nyomtatása pályázat az ország négy leghátrányosabb helyzetű régiójában (Dél-Alföld, Dél Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország), valamint a Szabad Vállalkozási Zónákban működő, legfeljebb 50 főt foglalkoztató vállalkozások számára érhető el. A támogatás mértéke 50 százalék, vagyis a beruházás felét a kormány állja. Vállalkozásonként 5 és 30 millió forint közötti támogatás igényelhető, amelynek akár fele előlegként is lehívható. A támogatási kérelmeket május 7-én 17 órától lehet majd benyújtani a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2026. április 30-ig.
A kormány újabb, vissza nem térítendő támogatási programmal segíti a vidéki térségek legkisebb vállalkozásait. A GINOP Plusz-1.2.4-25 kódszámú - európai uniós társfinanszírozással megvalósuló - program célja a mikro- és kisvállalkozások versenyképességének növelése, a helyi gazdaság élénkítése és a munkahelyek megőrzése - közölte kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A program az Új gazdaságpolitikai akcióterv egyik alappillérét képező Demján Sándor Program részeként valósul meg - tették hozzá.
A 2025-ben a hazai kkv-k számára rendelkezésre álló összesen 1400 milliárd forintnyi gazdaságélénkítő forrásból 50 milliárd forintot fordít a kormány erre a célra.
Szabados Richárd, az NGM kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a közleményben emlékeztetett: a pályázat az ország négy leghátrányosabb helyzetű régiójában (Dél-Alföld, Dél Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország), valamint a Szabad Vállalkozási Zónákban működő, legfeljebb 50 főt foglalkoztató vállalkozások számára érhető el. A támogatás mértéke 50 százalék, vagyis a beruházás felét a kormány állja. Vállalkozásonként 5 és 30 millió forint közötti támogatás igényelhető, amelynek akár fele előlegként is lehívható.
A támogatást új eszközök és technológiák beszerzésére, informatikai fejlesztések megvalósítására (hardver eszközök, szoftverek beszerzése, felhőszolgáltatás igénybevétele) és ingatlan beruházásra (korszerűsítés, bővítés) fordíthatják a vállalkozások. Emellett a támogatás felhasználható a projektmenedzsment és általános (rezsi) költségek fedezésére, tanácsadás igénybevételére, valamint készletek beszerzésére is - részletezték.
A pályázat benyújtásának feltétele a legalább egy teljes lezárt üzleti év, valamint minimum 1 fő foglalkoztatott. A pályázati kitöltőprogram a hétfői napon vált elérhetővé, a kérelmek előtöltésére pedig kedden 9 órától nyílt lehetőség a www.palyazat.gov.hu oldalon keresztül. A támogatási kérelmeket május 7-én 17 órától lehet majd benyújtani a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2026. április 30-ig.
A kormány egyik legfontosabb célja az európai uniós források biztosítása a hazai vállalkozások számára. "A magyarországi kkv-k számára 2025-ben a GINOP Plusz 1. prioritása keretében 450 milliárd forintnyi uniós forrást teszünk elérhetővé vissza nem térítendő, illetve visszatérítendő (a köznyelvben "0"-ás hitelként ismert) pénzügyi támogatások, valamint ezek kombinációja révén" - hangsúlyozta Szabados Richárd. A kormány a most megjelenő programmal több mint 2 ezer vidéki vállalkozás megújulását segíti, hozzájárulva ezzel a helyi gazdaság megerősítéséhez és a területi hátrányok csökkentéséhez - olvasható az NGM közleményében.
Ajánljuk az alábbi kiadványokat az Önadózó Webáruházból:
A kiküldetés és a munkába járás adózási kérdései 2025
Egyéni vállalkozók és őstermelők adózása az SZJA-ban 2025
FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 ● Cafetéria szabályzat 2025 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Egyéni vállalkozók és őstermelők adózása az SZJA-ban 2025 (Lepsényi Mária)
Bruttó ár: 9 900 Ft
Postaköltség: 1 200 Ft -
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2025)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja