Változnak a könyvvizsgálókra vonatkozó szabályok egy benyújtott törvényjavaslat szerint

Forrás: MTI

Címkék: könyvvizsgáló


Változnak a függetlenségre, a könyvvizsgálókra, a könyvvizsgáló cégek belső szervezetére vonatkozó előírások a nemzetgazdasági miniszter által a parlamentnek kedden benyújtott törvényjavaslat szerint, amely a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi törvény és egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szól.

A Varga Mihály által jegyzett módosító jogszabályt a parlament a honlapján tette közzé.

E szerint a módosítást részben az indokolta, hogy 2014. április 16-án az Európai Parlament és Tanács elfogadta az éves és összevont (konszolidált) éves beszámolók jog szerinti könyvvizsgálatáról szóló 2006. évi uniós irányelv módosításáról szóló új EU-s irányelvet. 

Emellett szintén 2014. április 16-án fogadta el az Európai Parlament és a Tanács a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó egységek jogszabályban előírt könyvvizsgálatára vonatkozó egyedi követelményekről szóló új uniós rendeletet. Egyúttal kimondták, hogy a módosított irányelvet a hatálybalépést követő két éven belül, 2016. június 17-ig kell a tagállamoknak a nemzeti jogba átültetniük.

A törvényjavaslat célja a módosított irányelv átültetése és a rendelet alkalmazása a hazai jogban.

A módosított irányelv a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálati tevékenységet ellátó kamarai tag könyvvizsgálókra és könyvvizsgáló cégekre és a közfelügyeleti rendszerre vonatkozó előírásokban számos kérdésben jelentős változást eredményezett. 

Így egyebek mellett változnak a függetlenségre, a könyvvizsgálókra, a könyvvizsgáló cégek belső szervezetére vonatkozó előírások.

Az új uniós rendelet alkalmazásával a változások a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónál jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet ellátó kamarai tag könyvvizsgálókat, könyvvizsgáló cégeket érinti. 

Magyarországon a tőzsdén jegyzett társaságok (kibocsátók), a hitelintézetek, a biztosítók (biztosítók és viszontbiztosítók) és a befektetési vállalkozások számítanak közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó szervezeteknek.

A benyújtott törvényjavaslat alapján a Magyar Könyvvizsgálói Kamara egyes feladatait a továbbiakban a közfelügyeleti hatósággal megosztva látja el.

A benyújtott változtatások között szerepel a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosítása is, amely a közfoglalkoztatottak elhelyezkedési juttatásához kapcsolódik. A módosítás szerint a közfoglalkoztatottat az elhelyezkedési juttatás a versenyszférában történő mielőbbi elhelyezkedésre ösztönzi azáltal, hogy ebben a juttatásban a közfoglalkoztatott csak akkor részesül, ha a közfoglalkoztatási jogviszonya lejártát megelőzően helyezkedik el a versenyszférában. Az ösztönző hatás erősítése érdekében a javaslat biztosítja e juttatás adó- és járulékmentességét - olvasható a törvényjavaslatban.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra