Vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók kötelező Ntak-adatszolgáltatása - fél év halasztás

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: Ntak


Elfogadta az országgyűlés a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kezdeményezésére elindított törvénymódosítást, ennek értelmében 2023. január elsejétől indul a vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége a Nemzeti Turisztikai Adaszolgáltató Központ (Ntak) felé

Az MTÜ közleményében kiemelte: a most elfogadott fél év halasztás több tízezer turisztikai vállalkozás technikai felkészülését és a személyzet képzését is támogatja.

Európában egyedülálló módon Magyarországon elsőként valósult meg a turisztikai szektorban az adatvezérelt irányítás: az Ntak a több mint 45 ezer szálláshely bekötése után a vendéglátó üzletekkel és a turisztikai attrakciókkal bővül, mindez a teljes turisztikai szektor digitalizálásának újabb mérföldkövét jelenti.

Tavaly november óta már több mint 10 ezer turisztikai attrakció és vendéglátó üzlet regisztrált a rendszerbe. Most csatlakoznak többek között a múzeumok, kastélyok, várak, a strandok és fürdők, a kalandparkok és álltakertek, valamint a zenés-táncos rendezvények is, azaz minden olyan turisztikai attrakció, ahol jegyértékesítés zajlik. A vendéglátó üzletek valamennyi típusa regisztrációköteles, az adatszolgáltatók körébe azonban csak az online pénztárgépet használók tartoznak - írták.

A szálláshelyek Ntak-csatlakozása után a rendszer bővítése azért kiemelten fontos, mert az adatszolgáltatással a teljes szektor forgalmi statisztikai adatairól valós kép áll rendelkezésre. A naponta érkező statisztikai adatok egyedülálló lehetőséget biztosítanak a turisztikai marketingaktivitások tervezéséhez, az ágazatot érintő döntések előkészítéséhez.

Közölték, hogy többek között az adatvezérelt marketingtevékenység eredménye az is, hogy a minden idők legjobb belföldi, 2021-es nyári időszaka után a 2022-es nyár is vélhetően kiemelkedő szezon lesz a magyar turizmus történetében.

***

MUNKÁLTATÓI ADATKEZELÉS KÉZIKÖNYVE ÉS IRATMINTÁI

Kiadványunk a munkavállalók személyes adatainak jogszerű és bizalmas kezeléséhez ad gyakorlati segítséget és megoldásokat, ezzel kialakítható és fenntartható a jogszerű munkáltatói adatkezelés rendje. Kiadványunkkal a munkáltatók tesztelhetik, hogy eddigi gyakorlatuk és adatkezelésük biztonsági szintje mennyiben felel meg a hatályos jogi előírásoknak. ● Tartalom: A munka törvénykönyve adatkezelési szabályai ● Munkáltatók a GDPR hatálya alatt ● Munkaügyi-személyzeti nyilvántartás és adatkezelés ● A munkáltató által biztosított e-mail fiók, számítógép és mobiltelefon ellenőrzése ● Munkahelyi kamerás megfigyelés alkalmazásának feltételei ● A munkáltató kötelező adatkezelései ● Útmutató az iratminták alkalmazásához További infó és megrendeléés: Önadózó Webáruház

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra