Veszélyhelyzeti kedvezmény-összefoglaló a PM-től

Forrás: MTI

A veszélyhelyzetre specializált bértámogatási program a bruttó bérek 50 százalékát fedezi a vendéglátás és a szabadidő területén, ahol a munkáltatói adóterhek novemberi megfizetése alól is mentesülnek. A szálláshelyeknek megtérítik az előzetes foglalások alapján számított bevételkiesés 80 százalékát. Az eddigi 27 százalékról öt százalékra csökkent a kiszállított ételek áfája. Meghosszabbították a lejáró személyi okmányok érvényességét. Ingyenes internet-hozzáférés a digitális oktatásban résztvevő családoknak

Számos kedvezményt vezetett már be a kormány a veszélyhelyzet első hónapjában, jelenleg pedig egy általános, minden gazdasági ágazatot segítő, gazdásági-növekedési akcióterv részletein dolgozik - közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

A koronavírus-járvány elleni küzdelemben az emberek életének és egészségének a védelme mellett fontos az is, hogy a korlátozásokkal leginkább érintett ágazatokat, az ott dolgozókat segítse a kormány - szögezte le Tállai András.

 A november 11-e óta hatályba lépő kormányzati intézkedések nemcsak a gazdasági szereplőknek, hanem a családoknak és a lakosságnak is könnyebbséget jelenthetnek - tette hozzá.

Az elsőként meghozott intézkedés, az azonnali bértámogatási és adóügyi segítség a bezárások ellenére a vendéglátás és a szabadidő területén több mint 170 ezer, a szálláshelyeknél pedig közel 30 ezer munkahelyet védhet meg - idézte fel az államtitkár.

A veszélyhelyzetre specializált bértámogatási program a bruttó bérek 50 százalékát fedezi. A juttatást bruttó 483 ezer forintos fizetésig maradéktalanul, afelett pedig a minimálbér összegének másfélszereséig lehet érvényesíteni, és akár a részmunkaidőben foglalkoztatottak után is igénybe lehet venni - részletezte az államtitkár.

A vendéglátásban és a szabadidős ágazatban működő vállalkozásokat a kormány a munkáltatói adóterhek novemberi megfizetése alól is mentesítette. A Pénzügyminisztérium számításai szerint az adóügyi könnyítés csaknem 15 ezer vállalkozást érint, amelyeknek összességében 5 milliárd forint adót nem kell megfizetniük - fogalmazott Tállai András.

A szálláshelyeket a kijárási korlátozások idején a kormány azzal segíti, hogy megtéríti az érintetteknek az előzetes foglalások alapján számított bevételkiesés 80 százalékát. A Magyar Turisztikai Ügynökség adatai szerint novemberre 928 ezer vendégéjszakát rögzítettek, ami több mint 11 ezer szálláshelynek közel nettó 15 milliárd forint értékű támogatást jelent - emlékeztetett az államtitkár.

Ennek a támogatásnak, éppúgy, mint az előző kettőnek, az adóügyinek és a bértámogatásinak is, az a feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra - tette hozzá Tállai András.

November 14-én lépett hatályba az az intézkedés, amely az éttermek zárva tartásának átmeneti időszakára az eddigi 27 százalékról öt százalékra csökkentette a kiszállított ételek áfáját - folytatta a felsorolást az államtitkár. Mint mondta: a célzott áfacsökkentés szervesen illeszkedik a kormány veszélyhelyzet idején meghozott intézkedéseinek a sorába, amelyek a munkahelyek megőrzése mellett a gazdaság működésének fenntartását is szolgálják.

A veszélyhelyzetben a családok, a lakosság ügyintézési terheit is csökkentette a kormány - emelte ki az államtitkár. A járvány terjedésének megfékezése érdekében ugyanis meghosszabbította a lejáró személyi okmányok érvényességét. A november 4-e után lejáró igazolványok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig még használhatók maradnak.

A digitális oktatásban résztvevő családokat ingyenes internet-hozzáféréssel segíti a kormány a veszélyhelyzet idején - tért ki a tanároknak és diákoknak egyaránt járó kedvezményre Tállai András. A 30 napos kedvezményt - amely a fennálló és az újonnan kötött szerződésekre is érvényes - a szolgáltató a decemberi számlán írja jóvá - mondta.

Az államtitkár megemlítette még a fuvarozókat érintő könnyítést, amely - épp úgy, mint a koronavírus-járvány első szakaszában - felfüggesztette a hétvégi kamionstopot. Így a magyar vállalkozások rugalmasabban szervezhetik fuvarozási feladataikat, gyorsabbá válhat az üzletek, gyárak ellátása, a raktárak feltöltése és a késztermékek elszállítása.

MOST FIZESSEN ELŐ AZ ÖNADÓZÓRA!

Az Önadózó újság előfizetési díja 2021. 1-12. hónapra 24.696,-Ft. Mit ad ennyiért Önnek az Önadózó? Önadózó újság havi lapszámai (az előfizetés kezdő hónapjától decemberig, print és elektronikus formátumban) + Ingyenes Jogsegély vonal: telefonon, e-mailben válaszolunk munkajogi, cégjogi kérdésére  + Online csomag: Számviteli szabályzatok, GDPR Segédlet,  Pénzmosás elleni szabályzat, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon, Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek + Cégmenedzselés digitális lap elérése. Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra