1+1%-os rendelkezés 2024-ben

SZJA

Nyomtatás
Forrás: www.nav.gov.hu | Szerző: NAV

Címkék: 1 százalék


Idén is lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1%-áról legkésőbb 2024. május 21-éig, az szja-bevallástól függetlenül is.

Bárki dönthet úgy idén is, hogy az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadójának 1 százalékát felajánlja egy regisztrált civilszervezetnek, további 1 százalékát pedig egy technikai számos vallási közösségnek[1] vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, ami idén a Nemzeti Tehetség Program.

A felajánlására jogosult, kedvezményezett civilszervezetek listája itt érhető el.

A felajánlására jogosult vallási közösségek listája és a kiemelt előirányzat itt érhető el.

Az szja 1+1%-áról – függetlenül az szja-bevallás módjától – a bevallással együtt vagy külön is lehet rendelkezni.

A nyilatkozat legegyszerűbb elektronikusan nyújtható be:

  • az eSZJA webes felületen, online kitöltve vagy
  • az ÁNYK-ban a bevallással együtt, annak EGYSZA-lapját is kitöltve vagy
  • külön, a 23EGYSZA-nyomtatvány kitöltésével.

Papíralapon benyújthatópostán keresztül, vagy személyesen, illetve meghatalmazott által, lezárt borítékban a NAV ügyfélszolgálatain

  • a személyijövedelemadó-bevallással együtt, annak EGYSZA-lapját is kitöltve,
  • az e-SZJA-felület kitöltőprogramjával készített és kinyomtatott nyilatkozaton,
  • a 23EGYSZA jelű nyomtatványon vagy azonos adatokkal a nyilatkozaton, továbbá
  •  május 10-ig lezárt borítékban leadva a munkáltatónak, ha az vállalja a nyilatkozatok összegyűjtését. A borítékon a leragasztás helyén szerepelnie kell a felajánló aláírásának.

Ha a nyilatkozatokat eseti meghatalmazott nyújtja be, csatolni kell a meghatalmazást is.

A 2024. május 21-ei határidő jogvesztő. Ez azt jelenti, hogy ha valaki május 21. után rendelkezik befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról, a rendelkezése érvénytelen, és a késedelem igazolási kérelemmel sem menthető ki.

2024.január 1-jétől már nem csak a vallási közösségeknek, hanem a kiemelt költségvetési előirányzatnak (jelenleg a Nemzeti Tehetség Programnak) tett felajánlások is érvényben maradnak. Ez azt jelenti, hogy a 2018-ban (a kiemelt költségvetési előirányzatra nézve 2021-ben) és azt követő években technikai számra tett, formailag megfelelő nyilatkozatokat a NAV 2024-ben és utána is figyelembe veszi, mindaddig, amíg a rendelkező nem ad be újabb nyilatkozatot vagy korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza.

2024.január 1-jétől nem vehető figyelembe a technikai számra tett, formailag megfelelő nyilatkozat akkor sem, ha a magánszemély az adóévet követő év május 20-áig - a 2024-es rendelkezési évben 2024. május 21-ig - nem nyújtott be személyijövedelemadó-bevallást vagy a benyújtott bevallása alapján nem keletkezett adóköteles, összevonás alá eső jövedelme.

A civil kedvezményezettek javára ugyanakkor továbbra is évenként kell nyilatkozni, mivel ezeket a felajánlásokat csak egy alkalommal, a rendelkezés évében veheti figyelembe a NAV.

Az szja 1+1%-áról rendelkező dönthet úgy, hogy a NAV közölje nevét és elérhetőségét a megjelölt civil kedvezményezettel. Ezeknek az adatoknak a megadása és az adatkezelési hozzájárulás önkéntes, tehát nem feltétele az érvényes rendelkezésnek.

2024.januárjától a rendelkező a NAV honlapján azt is megtekintheti, hogy az idén megjelölt kedvezményezett részesült-e a felajánlott összegből. Ha elektronikus tárhelye is van, a NAV elektronikusan is tájékoztatja a felajánlott összeg kiutalásáról.

-----------------

[1] A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 7. § alapján vallási közösség: a vallási egyesület, a nyilvántartásba vett egyház, a bejegyzett egyház és a bevett egyház.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra