A cégautó adó és a gépjárműadó kapcsolata

Forrás: www.nav.gov.hu | Szerző: NAV

Címkék: cégautó adó


A negyedévre fizetendő cégautóadóból levonható az ugyanarra a személygépkocsira megállapított gépjárműadó a negyedév azon hónapjaira, amelyben a személygépkocsi utáni cégautóadó-, gépjárműadó-kötelezettség egyaránt fennállt. Ennek feltétele, hogy az adóalany a gépjárműadó-fizetési kötelezettségének határidőben eleget tett.

Ha a két adó megfizetésére két különböző személy kötelezett, akkor a levonás nem érvényesíthető.

A rendelkezés értelmében a gépjárműadó cégautóadóba történő beszámítása csak a két feltétel együttes fennállása esetén lehetséges.

Tehát az adóalany az általa megfizetett gépjárműadót csak azon hónapokra eső cégautóadóból vonhatja le, amely hónapokban az adókötelezettsége ugyanarra a gépjárműre mindkét adónemben fennállt.

Ennek az is feltétele, hogy a gépjárműadót határidőben befizették. Ez azonban nem jelenti törvényszerűen azt, hogy csak azok az adózók élhetnek a gépjárműadó beszámításának lehetőségével, akik azt 2023-ban március, illetve szeptember 15-ig fizetik meg. Előfordulhat ugyanis, hogy az adózó hibájára vissza nem vezethető okból a cégautóadó-bevallás benyújtásakor a bevallással érintett hónapokra eső gépjárműadót még nem fizették meg.
Ilyen például, ha a gépjárműadó-határozat későbbi kiadása miatt az adózó az adót az említett időpontig még nem tudta megfizetni.

Ebben az esetben tehát nem esik el a gépjárműadó-kötelezettségét jogszerűen, a NAV által előírt esedékességi időpontig teljesítő adózó a gépjárműadó-beszámítás lehetőségétől. 

Az érintett hónapokra eső cégautóadóról szóló bevallását ebben az esetben önellenőrzéssel helyesbítheti. 
.
A késedelmesen megfizetett gépjárműadó sem utólag, sem a késedelmes befizetést követően esedékes cégautóadóból nem vonható le. 

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra