Behajthatatlan követelések áfája levonható lesz

ÁFA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: behajthatatlan követelés


A jövőre hatályba lépő törvény értelmében amennyiben az eredeti ügylet során az eladó a jogszabályban felsorolt minimálisan óvatos módon járt el, úgy értesítenie kell a vevőt és a NAV-ot arról, hogy a követelést az áfa szempontjából minősítsék behajthatatlannak. Ezt követően az eladó a soron következő bevallásában a korábban megfizetett adó összegét levonhatja.

Az áfarendszer semlegességét erősítheti a jövőre életbe lépő törvény, amely alapján az eladónak már nem kell adóterhet viselnie a nem fizető vevő helyett; érdemes ugyanakkor körültekintően eljárni az ilyen esetekben, mert a visszafizetés nem automatikus - hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
 
A cég közleményében kiemeli, hogy több mint húsz év után jövőre ismét lehetősége lesz a cégeknek arra, hogy az államtól visszaigényeljék egy akár öt éve behajthatatlannak tűnő követelés áfáját is. Úgy vélik, az Országgyűlés által júliusban elfogadott törvény alapján az 1997-ben megszüntetett lehetőség újbóli bevezetése számos magyar vállalkozásnak jelenthet pozitív fejleményt.  

Behajthatatlannak azok a követelések számítanak, amelyek a végrehajtás, felszámolás, csődeljárás során nem térülnek meg, így az eladónak addig kell finanszíroznia a forgalmi adót, amíg nem sikerül behajtani a számla összegét a vevőtől.

"Az elfogadott törvény az áfarendszer semlegességét erősíti, mivel ezentúl az eladónak nem kell méltánytalanul viselnie a végleges adóterhet a nem fizető vevő helyett, ráadásul a lehetőség visszamenőlegesen, az elmúlt öt évben kiszámlázott tételek esetében is megnyílik, ha azokat behajthatatlannak minősítették" - idézi a közlemény  Földes Balázst, a Crowe FST szenior menedzserét. A szakember hozzátette, hogy csak a nagyobb összegek esetén éri meg visszakérni az áfát, továbbá azt is csak abban az esetben, ha már lezárult a csődeljárás, a végelszámolás, illetve megtörtént a felszámolás. 

A jövőre hatályba lépő törvény értelmében amennyiben az eredeti ügylet során az eladó a jogszabályban felsorolt minimálisan óvatos módon járt el, úgy értesítenie kell a vevőt és a NAV-ot arról, hogy a követelést az áfa szempontjából minősítsék behajthatatlannak. Ezt követően az eladó a soron következő bevallásában a korábban megfizetett adó összegét levonhatja. Ezzel egyidejűleg a vevő köteles az áfát utólag befizetni.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra