eÁFA: Információs vonalat indít a Kulcs-Soft

ÁFA

Nyomtatás
Forrás: Kulcs-Soft

Címkék: e-áfa


A Kulcs-Soft telefonos információs vonalat indít, hogy ezzel támogassa a könyvelők és az érintett cégek átállását az új bevallási lehetőségre. Emellett a társaság díjmentes próbaidőszakot hirdet az eÁFA-bevallás könyvelőszoftverében 2024. december 31-ig. A Kulcs-Soft - a NAV technológiai konzultációjára felkért partnereként - közvetlenül saját szoftveréből az elsők között nyújtott be sikeres ÁFA-bevallást az új rendszerben.

Minden eddiginél egyszerűbb digitális ÁFA-bevallási eszköz válik elérhetővé a Kulcs-Soft ügyfelei számára: könyvelőszoftveréből közvetlen kapcsolaton keresztül hozzáférnek ezentúl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új eÁFA rendszeréhez. Ezáltal a könyvelés legkritikusabb folyamata sokkal hatékonyabban, kevesebb hibalehetőséggel és rövidebb idő alatt végezhető majd el. A fejlesztés széles körben érinti a szakembereket, mivel a Kulcs-Soft Nyrt. szoftverét minden tizedik magyarországi könyvelő használja. 

Ahhoz, hogy az eÁFÁ-ra való váltás az érintettek számára minél zökkenőmentesebben valósuljon meg, a Kulcs-Soft szakértői ügyfélszolgálata telefonon és emailen is elérhető, nem csak a cég ügyfelei számára. Ezen kívül a cég weboldalán specifikus információs anyagok és oktatóvideók találhatóak azoknak, akiknek kérdéseik támadnak az új rendszerben a könyvelőszoftverből közvetlenül benyújtott ÁFA-bevallásra vonatkozóan. 

"Az eÁFA integrációjával célunk, hogy a könyvelők munkafolyamatába simán illeszkedő hasznos eszközt kínáljunk, nem pedig többletterhet. Tisztában vagyunk a könyvelői aggodalmakkal, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy megkönnyítsük számukra az átállást. Kiemelten fontos számunkra, hogy a könyvelők ne érezzék, az eÁFA csak újabb akadályt jelent munkájukban. A Kulcs-Softnál biztosítjuk, hogy a megszokott felületükön maradva bővüljenek lehetőségeik: a többletfunkcionalitás, a biztonság, valamint a beadás előtti ellenőrzés révén” - mondta el Hóbor Péter, a Kulcs-Soft technológiai igazgatója a fejlesztés kapcsán. Hozzátette, a rendszer már most is hatékonyan működik, ezt bizonyítva a cég az elsők között nyújtott be sikeresen ÁFA-bevallást az eÁFÁ-n keresztül egyik kiemelt ügyfelével közösen, a Kulcs-Soft könyvelőprogramját használva. Az erre kifejlesztett modul pedig hamarosan a társaság további mintegy 3000 érintett könyvelő ügyfele számára élesben is elérhetővé válik. Ráadásul a társaság az átállás támogatása érdekében 2024 év végéig költségmentesen biztosítja a hozzáférést ehhez a funkcióhoz könyvelőszoftverén belül. 

Az eÁFA használata február 1-je óta lehetséges akár havi, negyedéves, vagy éves ÁFA-bevalláshoz, ám az ezen keresztüli ÁFA-bevallás most még csak opció, a hagyományos, ÁNYK-n keresztüli bevallási lehetőség is fennmarad egyelőre ezzel párhuzamosan.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra