Gyors megoldás a felesleges ügyfélkapu üzenetek ügyében

ART

Nyomtatás
Forrás: Newsbreakers Communications

Címkék: ügyfélkapu, elektronikus bevallás


2016. július 1-jétől a közigazgatási perekben a jogi képviselővel eljáró fél és a belföldi székhelyű gazdálkodó szervezet számára kötelező az elektronikus kapcsolattartás. Ennek a fejlesztésnek azonban az a kellemetlen következménye lett, hogy a számvitellel foglalkozó szakemberek hirtelen több száz felesleges üzenetet kaptak az Ügyfélkapu rendszertől, mely egyik napról a másikra többszörösére növelte adminisztratív teendőiket. A probléma megoldására az érintettek, a Magyar Adótanácsadók Egyesületének részvételével egyeztetést kezdeményeztek a NISZ-szel, és sikerült megnyugtató megoldást találniuk a problémára.

Július 1-jétől a fentnevezett jogalanyok a fővárosi és megyei kormányhivatalok és a járási (fővárosi kerületi) hivatalok által hozott döntésekkel szemben csak elektronikusan nyújthatnak be keresetlevelet. Vagyis az érintettek a https://e-kormanyablak.kh.gov.hu/ honlapon keresztül elektronikus űrlap (iForm) használatával adhatják be keresetüket az elsőfokú közigazgatási határozatot hozó szervnél.
 
Ennek – az egyébként üdvözlendő – újításnak azonban volt egy számvitellel foglalkozó szakemberek munkáját megnehezítő, kellemetlen következménye is. A könyvelők meglepve tapasztalták, hogy július 1-jétől nagyságrendekkel növekedett meg az Ügyfélkaputól érkező, számukra haszontalan értesítések száma. Ezekre a Polgári Perrendtartás jogvesztő határidőinek betartása miatt valóban szükség van a közigazgatási peres ügyekben – érkeztetési, átvételi üzenetek küldése/megkapása/olvasása – de a könyvelők számára ezek teljesen feleslegesek.
 
A helyzet orvoslása érdekében az Ügyfélkaput üzemeltető Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-hez fordult több civil szervezet – így a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesülete is. Az egyeztetéseken gyors megoldást jelentő, átmeneti és egy ügyfélbarát rendszer létrehozását célzó, hosszú távú fejlesztésekben is megállapodtak a felek. A fejlesztéseket az érintett szakmák képviselői tesztelni és véleményezni fogják.
 
Az átmeneti megoldás lényege, hogy a rendszerüzenetek megjelenését beállítható szűrőkkel személyre szabhatják a felhasználók. Hosszú távon pedig a minden szakma és ügyintézési típus igényeit figyelembe vevő komplex megoldásokat keresik. A hasonló esetek és az Ügyfélkapu minél inkább felhasználóbarát kialakítása érdekében a szervezetek képviselői megegyeztek abban is, hogy negyedévente egyeztetnek a rendszer működésével kapcsolatos tapasztalatokról és a fejlesztésekkel kapcsolatos észrevételekről.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra