Hogyan csökkenthető a lakás-bérbeadás bevétele?

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: bérbeadás


Ehhez egy másik településen kell bérelni lakást, fizetni a bérleti díjat, és van még pár apróság

A magánszemélyek levonhatják a lakás bérbeadásából származó bevételükből az általuk más településen bérelt lakás igazoltan megfizetett bérleti díját - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett tájékoztatóból.

 Az, aki például Budapest III. kerületében levő garzonját bérbe adja, és a főváros XX. kerületében, a munkahelyéhez közel bérel lakást, nem csökkentheti a bérbeadásból származó bevételét - mutat rá az adóhatóság.

Amellett, hogy a bérbe adott, és a bérelt lakás nem lehet azonos településen, a bevétel csökkentésének feltétele az is, hogy a bérbeadás, illetve a lakásbérlés időtartama meghaladja a 90 napot, a magánszemély más tevékenységből származó bevételével szemben ne számoljon el költséget a bérelt lakásra, továbbá, hogy az igazoltan megfizetett bérleti díjat számára még részben sem térítsék meg.

A bevétel csak az azonos évben megfizetett bérleti díjjal csökkenthető. 

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra