Hogyan ellenőrzi az autószervizeket a NAV?

ART

Nyomtatás

A revizorok olyan járművekkel érkeztek a szervizekbe, amelyek valóban szerelésre szorultak, így a fékjavítás, az olajszűrő-csere, az ülés-kárpitozás vagy a kipufogó-rendszer javíttatása hitelesnek tűnt. Nem kaptak nyugtát.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Közép-magyarországi régióban végzett ellenőrzései során az autószervizek felénél állapított meg jogsértést.

A revizorok olyan járművekkel érkeztek a szervizekbe, amelyek valóban szerelésre szorultak, így a fékjavítás, az olajszűrő-csere, az ülés-kárpitozás vagy a kipufogó-rendszer javíttatása hitelesnek tűnt. Az adóhatóság közlése szerint "előfordult", hogy a javítás után az autó menet közben hagyta cserben "gazdáját", akinek így autómentőt kellett hívnia.

Még az egyik adóigazgatóság épülete mellett üzemelő szervizben sem adtak nyugtát a javítási díjról, holott a szerelők előzőleg a kerítésen keresztül látták, hogy a NAV dolgozói próbálják elindítani a meghibásodott autót, sikertelenül - olvasható a közleményben.

A NAV a Közép-magyarországi régióban nyáron végzett ellenőrzéssorozatát összegezve azt írta, "szinte nem volt olyan terület, vagy olyan piaci szegmens a fővárosban és Pest megyében, amelyet az adóellenőrök és a pénzügyőrök - gyakran a társhatóságokkal együttműködve - nem ellenőriztek".

A kiemelt idegenforgalmi, turisztikai helyszínek (például strandok, vendéglátóegységek) vizsgálatán túl akcióik autószervizekre, horgásztavakat üzemeltetőkre, szállásadókra, vitorlázást, sétarepülést vagy épp lovaglást kínálókra is kiterjedtek.

A 3700 vizsgált egység közül átlagosan minden harmadik ellenőrzött vétett a jogszabályok ellen. A NAV ezek miatt 96 millió forintos mulasztási bírságot szabott ki és négy üzlet bezárását rendelte el.

A NAV ugyanakkor az idei szezon pozitív tapasztalataként azt emelte ki, hogy a kuponos értékesítést vállaló cégeknél - a korábbi ellenőrzések hatására - javult a bizonylatadási fegyelem.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra