Ismerkedjünk az ESG-kötelezettségekkel

Forrás: MTI

Címkék: ESG jelentés


Az ESG-törvény, illetve a kapcsolódó jogszabályok értelmében Magyarországon először 2025-ben kell olyan vállalati beszámolót készíteni, amelyben kötelezően szerepel majd ESG-jelentés, ez az 500 munkavállalónál többet foglalkoztató, 10 milliárd forint fölötti mérlegfőösszegű és 20 milliárd forintnál nagyobb nettó árbevételű cégeket érinti

A felelős környezeti, társadalmi és vállalatirányitási (ESG) keretrendszert meghatározó törvény célja, hogy erősítse a magyar vállalkozások versenyképességét és elősegítse a megfelelő üzleti környezet kialakítását - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közigazgatási államtitkára az MBH Makronóm Makroverzum konferencián csütörtökön, Budapesten.

Túri Anikó kiemelte: a törvény elfogadásával Magyarország az uniós szabályokkal összhangban meghatározta a hazai ESG-szempontú jelentéstétel keretrendszerét. Az ESG-hez köthető jelentéstételi kötelezettség egyre hangsúlyosabb szerepet tölt be a nagyvállalatokon keresztül a beszállítói láncokban is, ezért a magyar kkv-szektort is érinti - hívta fel a figyelmet.

Nemzetközi szinten egyre erősebb az igény, hogy a vállalatok működésük során tartsák szem előtt a természeti és környezeti értékeket, A hazai vállalkozások is egyre gyakrabban szembesülnek az ESG-vel összefüggő elvárásokkal. Ezért fontos a közérthető szabályozás, valamint a hazai vállalatok támogatása a felkészülésben - fejtette ki az államtitkár.

Túri Anikó hangsúlyozta, hogy a nagyvállalatok környezeti, társadalmi lábnyomának jelentős része a beszállítókhoz kapcsolódik. A kormány elfogadta a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) megerősítésének új, 2030-ig tartó stratégiáját, amelyben kiemelt intézkedésként szerepel az ESG-tudatosság erősítése a kkv-k körében - jelezte.

A magyar kkv-k számára nagy kihívást jelent a zöld átmenethez való alkalmazkodás, főként az anyag, illetve a hulladék újrafeldolgozásához, valamint az alapanyag-megtakarításhoz kapcsolódó beruházások terén vannak elmaradva a kisebb cégek uniós társaiktól - mutatott rá.

Az államtitkár kitért arra: a német beszállítói törvény például előírja, hogy a német vállalatoknak beszállítóikat is át kell világítaniuk, ezért már sok olyan magyar vállalkozás van, amelyek különböző ESG-adatszolgáltatási igényeknek eleget tesznek.

Az ESG-törvény, illetve a kapcsolódó jogszabályok értelmében Magyarországon először 2025-ben kell olyan vállalati beszámolót készíteni, amelyben kötelezően szerepel majd ESG-jelentés, ez az 500 munkavállalónál többet foglalkoztató, 10 milliárd forint fölötti mérlegfőösszegű és 20 milliárd forintnál nagyobb nettó árbevételű cégeket érinti - ismertette.

Az ESG beszámolási kötelezettség hatálya lépcsőzetesen terjed majd ki a vállalatokra - tette hozzá.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra