Megjelent a négygyerekes nők szja-mentességéről szóló törvénymódosítás

SZJA

Nyomtatás

Jövő januártól azok az édesanyák, akik legalább négy gyermeket nevelnek vagy neveltek fel, életük végéig mentesülnek személyi jövedelemadójuk fizetése alól kereső tevékenységből származó jövedelmük után.

Megjelent a Magyar Közlönyben a négygyerekes nők személyi jövedelemadó-mentességéről szóló törvénymódosítás - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma
 
A közlemény szerint az Országgyűlés július 12-én elfogadta az egyes adótörvények módosítására vonatkozó törvényjavaslatot, így - a családvédelmi akcióterv részeként - jövő januártól azok az édesanyák, akik legalább négy gyermeket nevelnek vagy neveltek fel, életük végéig mentesülnek személyi jövedelemadójuk fizetése alól kereső tevékenységből származó jövedelmük után.
 
A kedvezmény a vér szerinti és az örökbefogadott, illetve a már felnőtt gyermekek után is jár, az adómentesség megállapításához pedig nyilatkozni kell a munkáltatónál. A 15 százalékos szja alóli mentesség mellett az édesanya - valamint vele megosztva az édesapa - a családi adókedvezményt együtt is igényelheti - tették hozzá.

Az Emmi szerint az kedvezmény mintegy 40 ezer anyát érinthet évente.

Kitértek arra is, hogy szintén 2020 januárjában lép életbe a nagyszülői gyed, amelyet azok a nagyszülők igényelhetnek, akik még nem mentek nyugdíjba, ha a dolgozó szülők helyett vállalják, hogy az unokákat ők gondozzák, nevelik. A nagyszülői gyed beleszámít a szolgálati időbe, egyszerre csak az egyik nagyszülő veheti igénybe, de akár több unoka után is felvehető az ellátás - ismertették a közleményben.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra