MNB: a növekedési hitelprogram népszerűsége indokolta a keretösszeg megemelését

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: nhp, növekedési hitel


A növekedési hitelprogram (nhp) terméke nagyon népszerűvé vált a kis- és középvállalkozások (kkv), valamint a bankok körében, ez indokolta többek között, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 milliárd forinttal megemeli a harmadik, kivezető szakasz keretösszegét - mondta a jegybank hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója

Virág Barnabás kifejtette: 2013-ban a program indulásakor, a hitelállomány 5-7 százalékkal csökkent évente, a szigorított feltételek, magas kamatok miatt a kkv-k alig tudtak új hitelhez jutni, pedig az MNB elemzései szerint a kkv-k alapozhatják meg a középtávú gazdasági felzárkózást. A vállalkozásoknak viszont kiemelten fontos, hogy a termelékenység egy gyorsabb ütemben növekedjen, amihez beruházásra és finanszírozásra van szükség.  
 
Az nhp első és második szakaszában 2015 végéig 31 000 vállalkozás jutott alacsony kamatozású, jellemzően hosszú futamidejű forintban denominált hitelekhez 2126 milliárd forint értékben, ezáltal Európa egyik legsikeresebb kkv-kat segítő hitelprogramját hajtotta végre az MNB - ismertette az ügyvezető igazgató.
 
A jegybank úgy látja, hogy az elmúlt időszakban kis- és középvállalkozások számára elérhető források közül az uniós támogatások - új költségvetési ciklushoz köthető - lehívása csak fokozatosan indul el, ennek megfelelően az MNB továbbra is szeretné biztosítani a kedvező finanszírozási környezetet.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra