NAV: elkészültek az adóbevallási tervezetek

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adóbavallási tervezet


Az adózásban és adóztatásban is mérföldkőhöz érkeztek azzal, hogy a magánszemélyeknek a NAV készíti el az adóbevallás tervezetét. Az elkészült szja-bevallás tervezetéhez ügyfélkapun keresztül lehet majd hozzáférni. A webes felületet a héten a szakma tesztelte. Könyvelőknek, adótanácsadóknak, szakmai szervezeteknek, illetve cégeknek mutatták be, és pozitív volt a fogadtatása

Mintegy 3,8 millió embernek készíti el adóbevallása tervezetét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta a NAV adóügyi főigazgatója. 
 
Sinkáné Csendes Ágnes kiemelte: az adózásban és adóztatásban is mérföldkőhöz érkeztek azzal, hogy a magánszemélyeknek a NAV készíti el az adóbevallás tervezetét. Az elkészült szja-bevallás tervezetéhez ügyfélkapun keresztül lehet majd hozzáférni. A webes felületet a héten a szakma tesztelte. Könyvelőknek, adótanácsadóknak, szakmai szervezeteknek, illetve cégeknek mutatták be, és pozitív volt a fogadtatása - ismertette a NAV adóügyi főigazgatója.

Kitért arra is, hogy vannak, akik idegenkednek az ügyfélkapus rendszertől, keveset használják, ezért március 15-ig telefonon, sms-ben vagy akár személyesen igényelni lehet, hogy papír alapon is kiküldjék számukra a bevallási tervezetet.

Sinkáné Csendes Ágnes azt is elmondta, hogy az adóbevallási határidőhöz közeledve, májusban megerősített ügyfélszolgálatot tart a NAV.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra