Tisztességtelen szerződési kikötéseket alkalmazó ingatlanközvetítő ellen nyert pert az ügyészség

JOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: ingatlanközvetítés


Az eladóknak a közvetítés eredménytelensége esetén is ki kellett fizetniük a jutalékot, akkor is, ha az ügylet elmaradása nem nekik volt felróható. Ugyancsak sértette a jóhiszeműség követelményét az a rendelkezés, amelyben díj megfizetésére kötelezték az eladót, ha a szerződés megszűnése után két éven belül adta el a lakást olyan vevőnek, aki korábban a cégnél érdeklődött ugyan, de az adásvétel akkor nem jött létre.

Érvénytelenítette a Pécsi Ítélőtábla egy Balaton-parti ingatlanközvetítő cég blankettaszerződésének tisztességtelen kikötéseit a napokban hozott jogerős határozatával - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség.

Az ügyben az ügyészség közjogi szakága indított pert a blankettaszerződés vizsgálata után. A táblabíróság a Kaposvári Törvényszék döntését hagyta helyben, amelynek értelmében a tisztességtelen szerződési feltételek a továbbiakban nem részei a fogyasztóval kötött szerződésnek.

Az ügyészség beszámolt arról, hogy az országos közvetítői hálózathoz tartozó, több Balaton-parti városban irodát működtető cég előre elkészített, több kifogásolható rendelkezést is tartalmazó szerződésminta alkalmazásával kötött ingatlanközvetítői szerződést az eladókkal.

Az eladóknak a közvetítés eredménytelensége esetén is ki kellett fizetniük a jutalékot, akkor is, ha az ügylet elmaradása nem nekik volt felróható - tette hozzá.

Az ügyészség rámutatott, ugyancsak sértette a jóhiszeműség követelményét az a rendelkezés, amelyben díj megfizetésére kötelezték az eladót, ha a szerződés megszűnése után két éven belül adta el a lakást olyan vevőnek, aki korábban a cégnél érdeklődött ugyan, de az adásvétel akkor nem jött létre.

A szerződés több kikötése törvénysértőn korlátozta az eladók felmondási jogát is: előírták, hogy ha az ingatlanközvetítői szerződést az eladó nem a cég irodájában kötötte meg, az eladó csak akkor gyakorolhatja a 14 napon belüli indokolás nélküli, és a jogszabályok szerint fizetési kötelezettséggel nem járó felmondás jogát, amennyiben megfizeti az ingatlanközvetítő addig felmerült költségeit, sikeres közvetítés esetére a felmondási jogát ki is zárták - jelezték.

Az ügyészség magyarázata szerint e kikötések azért tisztességtelenek, mert a cég irodájától eltérő helyen, jellemzően az eladók lakásán aláírt szerződések esetén 14 napon belül az eladó indokolás nélkül elállhat a szerződéstől, e jogát pedig csak akkor veszítheti el, ha kifejezetten kérte, hogy a közvetítői tevékenységet a cég kezdje meg, és kifejezetten tudomásul vette azt is, hogy sikeres közvetítés esetén a felmondás jogát kizárták.

Tisztességtelen volt a cég azon szerződési kikötése is, amelynek értelmében a közvetítői díj késedelmes megfizetése esetén a törvényben meghatározott mértékű késedelmi kamat kétszeresét számolták fel - olvasható az ügyészség közleményében.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra