ÖSSZEFOGLALÓ A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS 2009. ÉVI VÁLTOZÁSAIRÓL

A cikk a 2009 / 12 lapszám . oldalán olvasható.


Már az elmúlt években megszokhattuk, hogy a szakképzési hozzájárulás szabályai – az adómérték nem túl jelentős voltának ellenére - év közben is módosulnak. Azonban az idei évben a jogalkotó felülmúlta az eddigieket, csupán a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény négy alkalommal változott. Szinte végeláthatatlan adminisztrációs terhet jelent a szakképzési hozzájárulás adózó általi felhasználásának ledokomentálása, a felhasználható összeg mértékének fokozatos csökkentése mellett. Mindazonáltal a felhasználási célok kiemelt jelentősége nem vitatott: a munkavállalók továbbképzésére, a közép- és felsőfokú oktatási intézmények támogatására, a tanulók gyakorlati oktatására szükséges a szakképzési hozzájárulásból származó forrás. Szinte már csak a legkitartóbb szakemberek nem tántorodnak el attól, hogy a jogszabály adta felhasználási lehetőségeket kihasználják, kockáztatva azt is, hogy a legnagyobb körültekintés ellenére valamit figyelmen kívül hagynak. Jelen írásunk az idei szabályváltozások – a szerző által kiemelt - főbb pontjait ismerteti, a teljesség igénye nélkül (a teljes szabályozási anyag egy kisebb méretű kiadványt is betöltene).

A szolgáltatás igénybevétele az Önadózó újság előfizetői részére biztosított.

Tárgyévi lapszámok megtekintéséhez az adott időszakra is rendelkeznie kell előfizetéssel. Tárgyévet megelőző évek és az aktuális év előfizetési időszakának megfelelő számokat szabadon elérheti.


Vissza az előző oldalra