Hírek
JÁRULÉKOK, TB kategória hírei

Az egyszerűsített foglalkoztatás bevallása

JÁRULÉKOK, TB

A munkáltatónak havonta, kizárólag elektronikusan, a tárgyhónapot követő hó 12-éig kell bevallást benyújtania az egyszerűsített foglalkoztatásról a 2608 jelű nyomtatványon az Art. havi adó és járulékbevallásra vonatkozó szabályai szerint.

Lényeges változás a 2608-as nyomtatványon a szocho kedvezmények bevallásakor

JÁRULÉKOK, TB

A szakirányú oktatás és a duális képzés esetében igénybe vehető szociális hozzájárulási adókedvezményt az az adózó érvényesítheti, aki a tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel a szakképzésről szóló törvény alapján szakképzési munkaszerződést, illetve a hallgatóval a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alapján hallgatói munkaszerződést, gyakorlatigényes alapképzési szak esetében a felsőoktatási intézménnyel együttműködési megállapodást kötött.

Gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének társadalombiztosítási jogállása

JÁRULÉKOK, TB

Társadalombiztosítási szempontból különbséget kell tenni aszerint, hogy a vezető tisztségviselő egyben tagja-e a gazdasági társaságnak vagy sem, továbbá a közkereseti társaság, a betéti társaság és a korlátolt felelősségű társaság ügyvezetőjére speciális szabályok vonatkoznak.

Szünetelő biztosítási jogviszonyokból származó biztosítási idők figyelembevételének szabályai

JÁRULÉKOK, TB

Az Ebtv-ben, ha a biztosított egyidejűleg több biztosítási jogviszonnyal rendelkezik, akkor az egészségbiztosítási pénzbeli ellátás iránti kérelmeket jogviszonyonként kell elbírálni, és a jogosultság kezdő napján fennálló biztosításban töltött napokkal 2025. december 31. napjáig kizárólag a jogosultságot megelőzően megszűnt biztosításban töltött napokat lehetett összeszámítani. Ezen szabály 2026. január 1-jétől oly módon változott meg, hogy az egészségbiztosítási pénzbeli ellátások iránti kérelmek elbírálása során a jogosultsághoz szükséges biztosítási idő összeszámítási szabályai kiegészültek a szünetelő biztosítási jogviszonnyal.

Egyéni vállalkozók: csökken a szociális hozzájárulási adó alapja, és változik a bevallási gyakorisága

JÁRULÉKOK, TB

A szocho alapja – hasonlóan a társadalombiztosítási járulék (tb-járulék) alapjához – havonta legalább a minimálbér/garantált bérminimum 100 százaléka, nem kell már alkalmazni a 112,5 százalékos szorzót.

A tartós megbízási jogviszonyban foglalkoztatottak társadalombiztosítási szabályai

JÁRULÉKOK, TB

A jogviszony akkor számít tartós megbízási jogviszonynak, ha a foglalkoztató ekként jelenti be a NAV-hoz. Ez azt jelenti, hogy az így foglalkoztatott személy már a bejelentéssel biztosítottá válik, vagyis a biztosítást nem utólag, a jövedelem függvényében kell elbírálni.

NAV: januártól könnyítés jön a biztosítási jogviszony bejelentésénél

JÁRULÉKOK, TB

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik legnépszerűbb nyomtatványa, a T1041-es jogviszonybejelentő dokumentum január 1-jétől 08E néven lesz elérhető, a névváltoztatás mellett számos könnyítés is életbe lép - hívta fel a figyelmet az adóhatóság közleményében.

A nyugdíj melletti munka jövedelmének adózása

JÁRULÉKOK, TB

A nyugdíj mellett munkát végző személyek kedvezőbben adóznak ● Társadalombiztosítási járulék ● Szociális hozzájárulási adó ● Kiegészítő tevékenységet folytató személy

Munkaerőpiacra lépő személyek után érvényesíthető szociálishozzájárulásiadó-kedvezmény

JÁRULÉKOK, TB

A munkáltatók két típushibája a munkaerőpiacra lépő személyek utáni kedvezmények érvényesítésénél. A leggyakoribb, hogy a munkáltatók nem veszik figyelembe a korábbi munkáltatónál eltöltött időszakokat, azaz, ha a magánszemély a kedvezményre jogosító időszakban munkáltatót vált, akkor az új munkáltató az igazoláson feltüntetett időszakot nem csökkenti a korábbi munkaviszony időtartamával. A másik fő hiba, hogy a foglalkoztató nem csökkenti a kedvezmény mértékét az idősáv változásakor.

A kapacitást meghaladóan megkötött szakképzési munkaszerződés hogyan minősíthető?

JÁRULÉKOK, TB

A Szkr. előírásával ellentétesen, az előírt maximális létszám felett megkötött szakképzési munkaszerződések esetén kétséges, hogy a duális képzőhely (munkáltató/adózó) az előírt minőségben tudja szakmai oktatásra irányuló kötelezettségét teljesíteni, emiatt a létszám felett megkötött szerződések semmisek.

Új, átfogó vállalati adócsökkentési programot tervez a kormány

JÁRULÉKOK, TB

A program része a vállalkozások számára kidolgozott adócsökkentési csomag, amely a szociális hozzájárulási adó (szocho) mérséklésén túl kiterjedhet az alanyi áfamentesség értékhatárának többlépcsős emelésére, a kisvállalati adó (kiva) feltételeinek kedvezőbbé tételére, valamint egyéb adó- és adminisztrációs terhek csökkentésére. Emellett tervezik az átalányadózó egyéni vállalkozók költséghányadának növelését is - derült ki a Nagy Márton által közzétett prezentációból. A vállalkozástámogató program része a kkv-k támogatása kedvező forráslehetőségekkel.

Változások a társadalombiztosítási kifizetőhelyi adatszolgáltatásban 2025. július 1-jétől

JÁRULÉKOK, TB

Az életbe lépett egészségbiztosítási jogszabályváltozások következtében elengedhetetlenné vált a kifizetőhelyi adatszolgáltatás (XML leírás), valamint az „egészségbiztosítási pénzbeli- és baleseti táppénz ellátási jegyzék” aktualizálása, melynek során az adattartalmat a keresőtevékenység mellett folyósított 70%-os csecsemőgondozási díjjal egészítették ki. Továbbá megújult az „Adatmegállapító lap”, és már elérhető a Magyar Államkincstár honlapján.

Megjelent a nyugdíjasok élelmiszerutalványáról szóló rendelet

JÁRULÉKOK, TB

A nyugellátásokban és egyes más ellátásokban részesülő személyek részére juttatandó nyugdíjas élelmiszerutalvány különös szabályairól 226/2025. (VII. 28.) Korm. rendelet a Magyar Közlöny 88. számában jelent meg.

Július 5-től szigorodtak bejelentés nélküli foglalkoztatás szankciói

JÁRULÉKOK, TB

A be nem jelentett alkalmazottak foglalkoztatása az egyik legsúlyosabb adóügyi jogsértés, és a NAV kétmillió forint mulasztási bírság kiszabása mellett be is zárathatja az üzletet. Sok vállalkozást ugyanakkor a törvény által kötelezően előírt közzétételi listára felkerülés érint a leghátrányosabban, mert két évig semmilyen költségvetési támogatást nem kaphat az adózó, ha felkerül a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság vagy a NAV listájára.

Kedvezően változott az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló törvény

JÁRULÉKOK, TB

Az egészségkasszák tagjai a befizetett tagdíjakat eddig a klasszikus pénztári szolgáltatásokra használhatták fel bármikor, önsegélyező szolgáltatásokra csak a legalább fél éve a számlán lévő pénzeket költhették el. Ez a korlát szűnt meg most az Országgyűlés döntése nyomán, így az ügyfelek rugalmasabban használhatják fel a keretüket, és érdemes azoknak is egészségkasszához csatlakozniuk, akiknek nincsenek jelentős egészségügyi kiadásaik

A saját munkavállalói duális képzések szocho adókedvezménye 2025. január 1-jét követően

JÁRULÉKOK, TB

Jelen írásunkban a saját munkavállalói képzés adókedvezményében bekövetkezett változások olyan egyes részkérdéseit vesszük sorba és válaszoljuk meg őket, mint például hogy a saját munkavállalói szakirányú oktatás időtartama meghaladhatja-e a tizenkettő hónapot, lehet-e két különböző saját munkavállalói képzésre is adókedvezményt igénybe venni, az ún. többes jogviszonyban történő szakmatanulás csökkenti-e a tizenkettő hónapos időtartamot, sikeresnek kell-e lennie a szakmai vizsgának vagy hogy vonatkozik-e a korlátozás a 2024-ben indult képzésekre?

NAV: a májusi járulékbevallások bizonyos esetekben hétfőig is beadhatók

JÁRULÉKOK, TB

A jövő heti határidőig azok a kifizetők adhatják be szankciómentesen az előző havi járulékbevallást, akik érvényesítenék a munkaerőpiacra lépők utáni adókedvezményt a szociális hozzájárulási adóból (szocho) a foglalkoztatottjukra, ám keddig nem kapták meg az ehhez szükséges szocho-igazolást az adóhatóságtól

Társas vállalkozó egyidejűleg fennálló, több biztosítással járó jogviszonya

JÁRULÉKOK, TB

Ha a társas vállalkozóként biztosított több gazdasági társaság személyesen közreműködő  tagja vagy ügyvezetője, a járulékfizetési alsó határ utáni járulékot – évente egy alkalommal választása szerint megtett nyilatkozata alapján – egyszer kell figyelembe venni.

A kamatjövedelmek után fizetendő szociális hozzájárulási adó

JÁRULÉKOK, TB

2023. július 1-jétől 15 százalék személyi jövedelemadó (szja) mellett 13 százalék szociális hozzájárulási adót is fizetni kell a kamatjövedelem16 után. De...

Idén többet nyerhet ezeken az egészségpénztári szolgáltatásokon

JÁRULÉKOK, TB

Új év - nagyobb spórolási lehetőség az egészségpénztárban. Egyes pénztári szolgáltatások keretösszege a minimálbérhez kötött, így a minimálbér emelkedésével az ezekre a szolgáltatásokra költhető pénztári összeg is nő, így a pénztártagok többet spórolhatnak. A BiztosDöntés.hu megnézte, melyek ezek a szolgáltatások, és mennyit lehet velük megtakarítani.


Vissza az előző oldalra