Bemutatjuk dr. Kovács Ferencet, az Év Adótanácsadóját!

Forrás: Penta / Önadózó

Címkék: adótanácsadók, az év adótanácsadója


2015-ben immár negyedik alkalommal került megszervezésre az „Az Év Adótanácsadója” szakmai verseny, melynek szakmai támogatói a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara, a Könyvelőiroda-Vezetők Klubja, az RLB-60 Bt. (ügyviteli szoftver) és az Önadózó szaklap voltak. A 2015. ÉV ADÓTANÁCSADÓJA Dr. Kovács Ferenc

Idén közel 500 adótanácsadó töltötte ki az első fordulós teszt feladatsort. Az eredményekről és azok statisztikájáról már korábban írtunk.

A második fordulóban a neves szakmai zsűri előtt kellett írásban, majd szóban is bizonyítaniuk tudásukat, rátermettségüket a legjobbaknak. A második forduló versenybírái voltak: a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnöke, Dr. Pál Tibor és alelnöke, Dr. Hegedűs Mihály; a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének elnöke, Dr. Herich György és alelnöke Rabb Andrea és Munkácsi Márta okleveles adószakértő, okleveles könyvvizsgáló.

A versenyek ünnepélyes díjkiosztójára január 13-án került sor az Adóegyetem 2016 rendezvény keretében, ahol idén is Pankucsi Zoltán adóügyekért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a győzteseket és adta át a közel fél millió forint értékű szakmai ajándékcsomagot.

A díjátadó után, természetesen mi is lencsevégre kaptuk az ÉV ADÓTANÁCSADÓját– Dr. Kovács Ferencet!

Hogyan lett belőled adótanácsadó?
Az „alap” szakmám jogász és amikor a jogi egyetemre jártam, már akkor látszódott – a 90-es évek végén, – hogy önmagában az, hogy valaki jogász, az kevés lesz. Ezért merült fel bennem kérdésként, hogy mi lehet az, ami kapcsolódik egy kicsit a joghoz, de mégis más és meg lehet belőle élni. Nővéremnek volt már mérlegképes könyvelői végzettsége és akkor azt gondoltam, hogy ha neki van, akkor nekem is lehet. Úgyhogy az egyetem mellett megcsináltam a mérlegképes könyvelői tanfolyamot és ott szerettem bele az adózásba. Egyrészt az áfa, másrészt a társasági adó érdekelt a legjobban. Ezután már adta magát, hogy az egyetemen a pénzügyi joggal foglalkoztam, abból írtam a szakdolgozatot is és utána sikerült bekerülnöm az állami adóhatósághoz. Az ott eltöltött 13 év alatt tanultam meg a szakma csínját-bínját. Emellett természetes volt, hogy adótanácsadói végzettséget is szerezzek, a már akkor is létező PENTA UNIÓ-nál.

Hogyan tudod a karriert és a családot összeegyeztetni, hogyan teremted meg az egyensúlyt?
Hát ez talán az egyik legnehezebb dolog a mindennapokban. Ha most olyan verseny lett volna, ami arról szólt volna, hogy a legjobb adótanácsadó apuka, akkor nem biztos, hogy az első helyen végeztem volna. Tehát sajnos sokszor azt látom, hogy a gyermekeim, a gyermekeimmel való foglalkozás háttérbe szorul, de igyekszem, hogy a hétvégeken találjak mindenféleképpen időt, hogy velük is játsszak. Illetve tavaly sikerült a karácsonyt teljes mértékben a családdal tölteni és erre nagyon büszke vagyok.

Szerinted milyen egy jó adótanácsadó?
A jó adótanácsadó félszavakból megérti az ügyfélnek a problémáját, tehát nem is kell, hogy teljes mértékben kifejtse az kérdését, már előre tud gondolkodni.

Hogyan tartod naprakészen a tudásod?
Számomra az internet az egyik legfontosabb tudásszerzési forrás. A szakmai portálok, mint például az 5percAdó nagyon sok szakmai anyagot adnak. Emellett – szoktam mondani, – hogy a Facebook-ot nem csak arra lehet használni, hogy az ember az ismerőseivel tartsa a kapcsolatot, vagy chat-eljen, hanem vannak olyan csoportok, ahol megfelelő szakmai tudást is be lehet szerezni. Emellett a speciálisabb témakörű és az év végi, jogszabályváltozásokról szóló olyan szakmai konferenciákon is részt veszek, mint például az Adóegyetemen.

Milyen felkészülést igényelt számodra a verseny, hasznosnak találtad?
Mindenféleképpen hasznos volt ez a verseny! Az adótanácsadóknak minden nap felkészülten kell várnia a kérdéseket. Gyorsan változnak az adójogszabályok, ezért gyakran át kell nézni az adótörvényeket. Ez a verseny jó volt arra, hogy a régebben lapozott adótörvényeket újból átnézzem és a joganyagot újból átfussam. És ezzel ismét előjöttek azok a mélyben meglapuló, de nem nagyon használt információk, amik szükségesnek bizonyultak, hogy ezen a versenyen sikeres legyen valaki.

Néhány jó tanács az ez évi versenykitöltőknek?
Hát a legfontosabb jó tanács, hogy mindenképpen induljanak a versenyen. Én nagyon hasznosnak találtam! Elgondolkodtatók voltak a mindennapokban is előforduló kérdések!

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra