A kis cégek szerint külső forrás kell a bővüléshez - felmérés

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: Kkv, vállalkozás


A hazai mikro- és kisvállalkozások háromnegyede szerint ágazatukban a beruházásokat tipikusan csak külső forrás bevonásával lehet megvalósítani - derül ki az OTP Ingatlanlízing kutatásából, amely szerint noha még sok kis cég táplál aggodalmakat a külső forrás bevonásával szemben, egyre többen igényelnék azt, hogy a pénzintézetek megkeressék őket rájuk szabott pénzügyi ajánlatokkal.

A nyolcszáz cég megkérdezésével végzett felmérés szerint a válaszadók közel harmada látja úgy, hogy a szektorukban alapvetően saját, banki, illetve uniós forrás együttes használatával valósulnak meg a fejlesztések, további 25 százalék szerint a saját forrás és a pénzintézeti finanszírozás kombinációja a tipikus az ágazatban - ismerteti az OTP Ingatlanlízing közleménye.

Csak minden negyedik válaszadó vélte úgy, hogy cége gazdasági szektorában jellemzően kizárólag saját forrásból valósulnak meg a beruházások.

A felmérés szerint míg a középvállalkozások szinte mindegyike vesz igénybe külső forrást, addig tíz kisvállalkozásból csak nyolc teszi ezt, a mikrovállalkozásoknak pedig csupán alig több mint harmada használ valamilyen külső finanszírozást.

Virág Attila, az OTP Ingatlanlízing vezérigazgatója szerint a külső finanszírozás bevonásával szemben még mindig sok kis cég táplál ellenérzést, sokan például azt hiszik, hogy túl sok adminisztráció, papírmunka kíséri a külső forrás felvételét, ezért bele sem kezdenek a folyamatba. Ennél is fontosabb ok lehet, hogy a hazai kisvállalkozások a valóságosnál jelentősen rosszabbnak ítélik külső forráshoz jutási lehetőségeit, többségük - tévesen - úgy véli, hogy cégét nem tartanák alkalmasnak a finanszírozásra.

"A mindennapi gyakorlat azonban rácáfol az aggodalmakra, hiszen a kutatás megállapításai szerint minden tizedik, az elmúlt három évben külső finanszírozásért folyamodó kisvállalkozás legalább két sikeres igénylést tudhat a háta mögött, 18 százalékuk pedig három vagy több sikeres igényléssel büszkélkedhet" - mondta Virág Attila a közlemény szerint.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra