A kisebb díjbevételű biztosítók járnak jobban az új adóval

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: biztosítási adó


A kisebb biztosítók - a méltányosabb adózás miatt - olcsóbban tudják adni a termékeiket, amelyre a nagyobb biztosítóknak reagálniuk kell, tehát újabb verseny indulhat a szektorban.

Azzal, hogy a parlament hétfőn differenciálttá tette a biztosítási adót, a kisebb biztosítók alacsonyabb díjért tudják kínálni termékeiket, így torzul a piac - közölte a biztositas.hu internetes alkusz kedden.

A nemzetgazdasági miniszter által a végszavazás előtt beterjesztett módosítás szerint a lakás- és casco biztosítások után fizetendő 10, illetve 15 százalékos adót mégsem egységesen kell megfizetniük a biztosítóknak - áll a közleményben. A végső változat ugyanis kedvezőbb adózást írt elő a kisebb biztosítóknak.

Amelyik cégnél az adóztatott díjbevétel 1 milliárd forint alatt marad, annak az adó negyedét, amelyiknek pedig 1 és 8 milliárd közé esik, annak a felét kell megfizetnie. Az a biztosító, amelynek az adóztatott biztosításokból a 8 milliárd forintot meghaladja a díjbevétele, annak a teljes összeg után kell adóznia.

Az előző változat még sávos adózást írt elő, vagyis a nagyobb biztosítóknak is járt 8 milliárd forint díjbevételig a kedvezmény.

A biztositas.hu előrejelzése szerint a kisebb biztosítók - a méltányosabb adózás miatt - olcsóbban tudják adni a termékeiket, amelyre a nagyobb biztosítóknak reagálniuk kell, tehát újabb verseny indulhat a szektorban.
   
Ennek a lényege az, hogy nem háríthatják át az adót az ügyfeleikre, illetve az adóteher egy részét mindenképpen a nagyobb biztosítók viselik majd.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra