A vámszabályok betartására hívta fel a figyelmet a NAV


A vámszabályok betartására hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert sok utas nincs tisztában azzal, hogy miből mennyit lehet behozni az országba az unióból vagy harmadik országból. A 10 ezer eurónál több készpénz szállítását is be kell jelenteni a hatóságoknak, ennek elmulasztása esetén az összeg akár 40 százalékát is kiszabhatják bírságként.

Suller György Attila, a NAV szóvivője szerdán, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: bár az unióban az áru szabad mozgása biztosított, egyes termékekre - így például a jövedékiekre - külön szabályok vonatkoznak.

Egyéb árut légi úton 430, közúton pedig 300 euró értékig lehet az országba vámeljárás nélkül behozni, 15 évesnél fiatalabbak esetében az összeghatár 150 euró. Ha felmerül a gyanú, hogy az áru értéke ennél több, akkor a NAV eljárást indít, a tulajdonos pedig számlákkal bizonyíthatja a termék értékét. 

Bár Horvátország már tagja az uniónak, Suller György Attila a fertőzésveszély miatt továbbra sem javasolja, hogy az utazók nyers húst vigyenek magukkal oda. Kitért még az üzemanyag-behozatal fő szabályaira is: a jármű tankjában lévő üzemanyag és még tíz liter behozatala vámmentes, az e fölötti részre vámot és áfát kell fizetni. Gyógyszerekből csak az utazás idejére elegendő mennyiséget szabad vinni - ismertette a szóvivő.

Teleki József repülőtéri főigazgató arról tájékoztatott, hogy idén az első félévben csempészet miatt nyolcvan eljárást kezdeményeztek a repülőtéren, nyolc esetben pedig védett állat- vagy növényfaj, illetve azokból készült termékek szállítása miatt indítottak vizsgálatot. Ezzel kapcsolatban jelezte: ezen áruk importjához vagy exportjához a kiindulási ország és a célország hatóságainak beleegyezése is kell.

Kitért még arra, hogy a 10 ezer eurónál több készpénz szállítását is be kell jelenteni a hatóságoknak, ennek elmulasztása esetén az összeg akár 40 százalékát is kiszabhatják bírságként.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra