A webáruházi ASZF-k hiányosak lehetnek

JOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: webáruház


Gyakori a jótállás időtartamának rossz feltüntetése, és egyértelműen a fogyasztók hátrányára történik az eltérés. 2021. január 1-től változtak a kötelező jótállás előírásai. A jótállás időtartama a 10 ezer forintot elérő, de 100 ezer forintot meg nem haladó vételár esetén egy év, 100 ezer és 250 ezer forint között két év, 250 ezer forintos vételár felett pedig három év.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) fogyasztóvédelmi szempontok alapján monitorozott arany ékszerek forgalmazásával foglalkozó webáruházakat, a vizsgálat szerint több esetben nem egyértelműek az általános szerződési feltételek, leginkább a hibás teljesítéssel kapcsolatos rendelkezések hátrányosak a fogyasztókra nézve - közölte a szervezet.

A FEOSZ tájékoztatása szerint a tisztességtelen kikötések megszüntetése érdekében közérdekű pert indítottak az egyik webáruházzal szemben az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával. A bíróságot annak megállapítására kérik, hogy az általános szerződési feltétel tisztességtelen, jogsértő, így az annak alkalmazójával szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal érvénytelen.

A szövetség szerint gyakori a jótállás időtartamának rossz feltüntetése, és egyértelműen a fogyasztók hátrányára történik az eltérés. Az arany ékszerek forgalmazásával foglalkozó webáruházak esetében azért is jelentős ez a probléma, mert szinte valamennyi ilyen típusú webáruházat üzemeltető cégnek üzlete is van. Ha a honlapon rossz, félrevezető a tájékoztatás, akkor feltételezhetően az üzletben is eszerint járnak el - jelezte a FEOSZ.

A szervezet emlékeztetett: 2021. január 1-től változtak a kötelező jótállás előírásai. A jótállás időtartama a 10 ezer forintot elérő, de 100 ezer forintot meg nem haladó vételár esetén egy év, 100 ezer és 250 ezer forint között két év, 250 ezer forintos vételár felett pedig három év.

A FEOSZ tapasztalatai szerint a legtöbb webáruházban az indokolás nélküli elállási joggal kapcsolatban már megfelelő tájékoztatás szerepel, így a jogszabály szerinti 14 napos határidőt rögzítik mind az elállási jog gyakorlására, mind a kifizetett összeg visszatérítésére, a visszatérítésnél pedig a vételár és a kiszállítási díj visszafizetése is megtörténik.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra