Adócsalás esettanulmányok: már megint a munkaerő-közvetítés és a biztonsági őrzés

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adócsalás, munkaerő-közvetítés


A bűnszervezet a csaláshoz egy piramis jellegű céghálózatot épített ki. Az alkalmazottakat papíron alvállalkozóként feltüntetett, főként szlovák ügyvezetők nevén lévő stróman cégekhez jelentették be. A cégeket eltüntették, mielőtt adó-és járulék-, valamint áfafizetési kötelezettségüknek eleget tettek volna.

Üzletszerűen és bűnszervezet tagjaiként elkövetett költségvetési csalás miatt előzetes letartóztatásba került nyolc ember, akik egymilliárd forint kárt okoztak azzal, hogy sem adót, sem járulékokat nem fizettek biztonsági őrzéssel és munkaerő-közvetítéssel foglalkozó szervezetük után - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán
 
Fenyvesi Lili közölte: a győri házaspár irányításával működő bűnszervezet a csaláshoz egy piramis jellegű céghálózatot épített ki. Az alkalmazottakat papíron alvállalkozóként feltüntetett, főként szlovák ügyvezetők nevén lévő stróman cégekhez jelentették be. A cégeket eltüntették, mielőtt adó-és járulék-, valamint áfafizetési kötelezettségüknek eleget tettek volna. 

A NAV győri pénzügyi nyomozói Győrben és további négy megyében, több mint ötven helyszínen tartottak házkutatásokat. Tíz embert előállítottak, közülük hat férfit és egy nőt a Győri Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezett. A bűnszervezet irányítóját az akció után a hegyeshalmi határnál vették őrizetbe. A járásbíróság őt is előzetes letartóztatásba helyezte.

A kár megtérülése érdekében a NAV zárolta a bűnszervezet tagjainak bankszámláit, nagy értékű autókat és ingatlanokat foglalt le. 

Az egyik gyanúsított lakcímén engedély nélkül tartott éles lőfegyvereket és hozzá tartozó lőszereket is találtak a pénzügyi nyomozók, ezért vele szemben a rendőrség is eljárást indított.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra