Adózás rendje változások 2016

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: ART változások 2016


Januártól számos változás lép hatályba az adózás rendjéről szóló törvényben, közülük a legjelentősebb, hogy az adóhatóság kategorizálja az adózókat, és eltérő eljárási szabályokat alkalmaz a megbízható és kockázatos adózókra.

Az adóhatóság első ízben a 2016 első negyedévére vonatkozó adatok alapján adja majd ki a minősítéseket, a minősítések lekérdezésére pedig 2016 második negyedévétől az ügyfélkapun keresztül lesz majd lehetőség. 

A megbízható adózói státusz feltétele többek között, hogy az adózó legalább 3 éve folyamatosan működjön (vagy legyen áfa-regisztrált), ne rendelkezzen 500 ezer forintot meghaladó nettó adótartozással, és ne minősüljön kockázatos adózónak. 

A megbízható adózók számos kedvezményben részesülnek, így például az adóhatósági ellenőrzés esetükben nem lehet hosszabb 180 napnál. Bejelentési, bevallási, adatszolgáltatási kötelezettségük elmulasztása vagy hibás teljesítése esetén az adóhatóság felhívást küld kötelezettségük teljesítésére, illetve a hiba javítására, mulasztási bírságot csak a felhívás eredménytelensége esetén szab ki. A részükre kiszabható mulasztási bírság és adóbírság felső határa a fele az általánosnak  (feltéve, hogy nem veszítik el megbízható státuszukat a mulasztás vagy adóhiány megállapítása következtében). A velük szemben fennálló maximum 500 ezer forint összegű tartozásra az adóhatóság évente egy alkalommal automatikusan 12 havi pótlékmentes részletfizetést engedélyez. 

Az adóhatóság kockázatosnak minősíti azokat az adózókat, akik nagy összegű adóhiányt vagy tartozást halmoztak fel, akik be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatnak, és akiket egy éven belül ismételt üzletbezárásra büntettek. A kockázatos adózói minősítés 1 évig áll fenn, azonban a soron következő negyedéves minősítéskor megszűnik, amennyiben az adózó az arra okot adó adóhiányt, illetve adótartozást, valamint a kapcsolódó bírságot és pótlékot megfizette. 

A kockázatos adózók esetében az adóhatósági ellenőrzés határideje 60 nappal meghosszabbodik, a visszaigényelt áfa kiutalási határideje 75 nap lesz, az őket terhelő késedelmi pótlék a jegybanki alapkamat ötszöröse, a kiszabható mulasztási bírság és adóbírság legkisebb mértéke az általános szabályok szerint kiszabható bírság felső határának 50 százaléka, a kiszabható bírság felső határa pedig az általános szabályokhoz képest 50 százalékkal emelkedik.

Néhány ponton változott az adóregisztrációs eljárás is. Így az adóhatóság a jelenlegi 15 millió, illetve 30 millió forint helyett jövőre már 5 millió, illetve 10 millió forintot meghaladó, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozás esetén megtagadhatja az adószám megállapítását, és a cégvezetők is bekerültek az adóregisztrációs eljárás során vizsgált személyi körbe. Az adóregisztrációs eljárás célja, hogy már a cég megalakulásakor ki tudják szűrni például azokat a magánszemélyeket, akik korábban jelentős adótartozással hagytak hátra egy vállalkozást.

Január 1-jétől megszűnik az adószámla, illetve a vámszámla, helyükbe egységes NAV folyószámla lép, ezért módosulnak az adóhatósági igazolásokra vonatkozó szabályok is. A tartozásmentesség igazolását 2016-tól egységesen lehet kérni, tartalma pedig kiegészül a végrehajtásra vagy visszatartásra átadott köztartozások adataival. A nettó pótlékszámításra vonatkozó rendelkezéseket a tartozások szélesebb körére lehet alkalmazni.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra