AM: jövedelempótló támogatást igényelhetnek a méhészek

Forrás: MTI

Címkék: méhészet


A támogatási kérelem július 15. és augusztus 31. között elektronikus úton adható be a Magyar Államkincstárhoz az erre a célra kialakított elektronikus felületen.

Az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára a méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden 
 
A közleményben a szaktárca hangsúlyozta, a magyar méhágazat ebben az évben külön figyelmet kap, 2019 a beporzók éve.
 
A méhészeti ágazatot sújtó szélsőséges időjárási körülmények és a piaci viszonyok hullámzása tette indokolttá az új támogatási forma bevezetését.
 
A tájékoztatás szerint a támogatásra 2019-ben az Agrárminisztérium 600 millió forintot különített el, amely mintegy 20 ezer méhész 1,2 millió méhcsaládja számára jelenthet segítséget. A minisztérium méhcsaládonként 500 forint összegű támogatást nyújt a jogosult méhészek számára.
 
A támogatási kérelem július 15. és augusztus 31. között elektronikus úton adható be a Magyar Államkincstárhoz az erre a célra kialakított elektronikus felületen. 
 
A kérelem a benyújtását követő naptól tíz napon belül -, de legkésőbb augusztus 31-ig - az elektronikus felületen keresztül módosítható.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra