Az Adótanácsadók Egyesülete megtartotta éves konferenciáját

ART

Nyomtatás
Forrás: Newsbreakers Communications

Címkék: adótanácsadók


„Átfogó gazdasági ismeretekkel rendelkező, felkészült adózási ésszámviteli szakemberekre van szükség, mert csak így tudnak megfelelni a tényleges ügyféligényeknek” – hangsúlyozta Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke a szervezet 3 napos, a hazai gazdaság aktuális helyzetét elemző, 18. alkalommal megrendezett éves konferenciáján.

Zara László hangsúlyozta, hogy a szervezet évről évre megtartja az éves konferenciát, mely túlmutat a könyvelőszakma számára kötelezően előírt kreditpontos képzés teljesítésén, és a makrogazdaság összefüggéseinek feltárására, a gazdaság összefüggéseinek, működésének, az aktuális gazdasági helyzet megértésére teszi a hangsúlyt. 
 
Pogátsa Zoltán például a termelékenység kérdését helyezte újszerű megvilágításba előadásában. Megállapította, hogy a termelékenység nem feltétlenül a munkavégzés minőségének javításával, a megfelelő tevékenység kiválasztásával vagy a munkavégzés technikai eszközeinek javításával érhető el, hanem ezt szolgálhatja a minimálbér növelése is.A statisztikák alapján eloszlatta azt a közkeletű nézetet is, hogy a 2000-es év elején történt jelentős minimálbér növekedés következtében csökkent volna a foglalkoztatottság, mert az intézkedés éppen ellenkezőleg, a foglalkoztatottsági létszám növekedését eredményezte.
 
Rácz Margit az euró zóna válságának okait és következményeit elemezve mutatott rá, hogy miközbena hazai gazdaság számos mutatója megfelel a csatlakozás feltételeinek, más szempontok szerint viszont – például a költségvetés arányos adóbevételeket vizsgálva– még nem vagyunk elég érettek a csatlakozáshoz.Bod Péter Ákos a magyar gazdaságpolitika és a magyar gazdaság helyzetét elemző előadásában rámutatott, hogy idén a fogyasztásnak a 2007-es szintet még mindig el nem érő, de a kismértékű növekedésével és a beruházások élénkülésével lehet számolni.
 
Surányi György szintén javuló tendenciára mutatott rá a gazdaságban, aminek a tartósságáról azonban nincs meggyőződve. A devizahitelezésre vonatkozó elemzésében pedig kifejtette, hogy mind a kormányzás, mind a bankszektor felelős, mivel a megfelelő intézkedések nem megfelelő ütemezésben kerültek végrehajtásra. Raskó György a magyar agrárpolitikakérdéseit vizsgálta és rámutatott, hogy a mezőgazdasági gazdaságpolitika és az új földtörvény következtében a szektorban az uniós országokhoz képest egyre növekszik a lemaradásunk. Ladányi János a magyarországi szegénységgel foglalkozó előadásában arra a következtetésre jutott, hogya jelenlegi helyzetet nem csupán a mostani vagy az ezt megelőző kormányok által elkövetett hibákra lehet visszavezetni. Véleménye szerint arendszerváltás óta nem sikerült megoldást találni a munkahely-teremtésre, így napjainkban több mint 1 millió ember és sokszor egy-egy család tagjai több generáción keresztül vannakmunka nélkül.
 
A makrogazdasági ismereteken túl a napi munkához szorosabban kapcsolódó előadásokatis meghallgathattak a résztvevők, például, hogy a tanácsadás során mi a megfelelő kommunikáció, mely a megrendelők személyiségét is figyelembe véve éri el, hogy ügyfél valóban meghallja és meg is fogadja a tanácsot.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra