Az NGM egyeztet az adóhatósággal a jövedéki biztosítékról


A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egyetért a Miniszterelnökség javaslatával, hogy a jövedéki biztosítékokra vonatkozóan a korábban fennálló szabályozást kell fenntartani. A tárca egyeztet az adóhatósággal, hogy senkit ne érhessen hátrány a törvénymódosítás hatálybalépéséig - közölte a minisztérium szerdán.

A minisztérium már korábban is jelezte, hogy az érintett piaci szereplők többsége szabályosan jár el és maradéktalanul megfizeti a közterheket, emlékeztet az NGM közleménye.

A Miniszterelnökség kedden közölte, hogy törvénymódosítást kezdeményez, amely visszaállítja a jövedéki biztosíték mértékét a 2014. január 1-jei szintre.

Az alkoholtermékek, a sör, a bor, a pezsgő, valamint a köztes alkoholtermékek forgalmazásához előírt jövedéki biztosíték összegét 22 millióról 150 millió forintra emelte a parlament tavaly novemberben, amikor elfogadta az adótörvényeket. 

Néhány héttel később, a 2015-ös költségvetést megalapozó törvénycsomag megszavazásakor a képviselők módosítottak ezen, és úgy határoztak, hogy a nettó árbevétel függvényében sávosan állapítják meg a jövedéki biztosíték mértékét, ám a sávos rendszer csak 2016. január 1-jén lépne hatályba.

Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának fideszes elnöke hétfőn törvénymódosítást kezdeményezett, hogy a jövedéki biztosítékot a nettó árbevétel függvényében megállapító szabályozás 2016. január helyett már idén március 1-jén lépjen hatályba. Gulyás Gergely jelezte azt is, hogy az érintett alkoholforgalmazóknak addig sem kell rendelkezésre bocsátaniuk a megemelt jövedéki biztosítékot.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra