Az uniós támogatások elosztását ellenőrizte az ÁSZ

Forrás: MTI

Címkék: uniós támogatás, ÁSZ-ellenőrzés


Az uniós támogatások elosztását ellenőrizte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Wekerle Sándor Alapkezelő, továbbá az ezt felügyelő Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) esetében, a három szervezet működését és gazdálkodását alapvetően szabályosnak tartotta a számvevőszék.

 Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, azt vizsgálták, hogy a 2007 és 2013 közötti uniós költségvetési időszakban szabályszerűen osztották-e el a Magyarország rendelkezésére álló támogatásokat.
 
Hozzátette, fontosnak tartják, hogy a feltárt problémák már ne forduljanak elő a 2014-ben indult új hétéves költségvetési ciklusban.
   
Közölte, Magyarország fejlődése szempontjából kiemelt jelentőségű az uniós forrás, így a mostani ellenőrzés újabb metszetét adta az elosztást végző szervezetek működésének.

A 2010 és 2012 közötti időszakot felölelő egyes vizsgálatok részleteit Horváth Margit felügyeleti vezető ismertette a tájékoztatón.

Az ESZA ebben az időszakban a hazai forrásokból finanszírozott, 50 milliárd forintos pályázati programokat kezelte, majd 2011-től az uniós Társadalmi megújulás, társadalmi infrastruktúra, valamint a Közép-Magyarországi operatív program keretében 800 milliárd forint kifizetést végezte. Az ÁSZ hibákat a pályázati felhívások megjelentetésénél, a pénzügyi ellenjegyzések megléténél, valamint az összeférhetetlenségi nyilatkozatoknál talált, ez utóbbiak hiányoztak a nonprofit társaságnál. A pénzügyi gazdálkodása viszont - összességében - megfelelő volt.

A Wekerle Sándor Alapkezelő eredetileg az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásait kezelte, annak igazgatóságaként működött. Ebben a funkciójában 30 milliárd forint oktatási-, civil-, felzárkóztatási-, és nemzetiségi szervezeteknek járó támogatást osztott el, több tízezer pályázó között. Az alapkezelő 2012-ben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium háttérintézménye lett, míg a kezelt hazai támogatások 95 százaléka az Emberi Erőforrások Minisztériumához került.

Az ellenőrzéskor képzett minták 4 százalékánál hiányzott a szerződésekről a kötelezettségvállalás ellenjegyzése, és ilyen arányban hiányzott a támogatások mögül az iratanyag. A vizsgált időszakban az alapkezelő összesen 35,5 milliárd forintot fizetett ki, ebből 13,2 milliárd forint volt az irányítószervi támogatás. Az ÁSZ javasolta a hiányzó belső szabályzatok elkészítését, valamint a meglévők aktualizálását is.

Az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság az Európai Bizottság által jóváhagyott stratégia, valamint ellenőrzési terv szerint tevékenykedik, 12 uniós programmal kapcsolatos több mint ezer projekt- és félszáz rendszer ellenőrzést végzett, ezek mögött 2500 milliárd forint uniós támogatás volt. Így az EUTAF ellenőrzésekor az ÁSZ magát az ellenőrt ellenőrizte.

Az ÁSZ megállapította, hogy az EUTAF-nak nem volt ellenőrzési nyomvonala, informatikai biztonsági szabályzata, továbbá nem határozták meg a tevékenységük kockázati tényezőit. Ugyanakkor a pénzügyi jogköröket megfelelően gyakorolták, a gazdasági eseményeket pedig dokumentumokkal támasztották alá.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra