Banki elszámolás - a kedvezményesen végtörlesztett fogyasztóknak kérniük kell az elszámolást

JOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: végtörlesztés


A többi fogyasztóval ellentétben maguknak kell kérniük az elszámolást pénzügyi intézményüktől azoknak, akiknek korábbi hitel- vagy lízingszerződése rögzített árfolyamon történt kedvezményes végtörlesztéssel szűnt meg. Az egyéb módon lezárt kölcsönszerződések esetében az elszámolási értesítőket automatikusan küldik a bankok, azt nem kell külön kezdeményezni - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán.

Azok a fogyasztók, akiknek deviza, illetve devizaalapú jelzáloghitel-, vagy lakóingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződése rögzített árfolyamú kedvezményes végtörlesztéssel szűnt meg, a banki honlapokon, az ügyfélszolgálatokon, illetve az MNB weblapján elérhető formanyomtatványon március 31-éig, tízezer forintos díj ellenében igényelhetik pénzügyi intézményüktől az elszámolást. Ez esetben az elszámolási értesítőt november 30-áig kell kézhez kapniuk - közölte az MNB.

A jegybank felidézte: a hitelintézeti törvény 2011. őszétől hatályos módosítása tette lehetővé a deviza, illetve devizaalapú jelzáloghitel- vagy lakóingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződéseknél a kedvezményes árfolyamon történő végtörlesztést. A lehetőséggel csaknem 170 ezer szerződés esetében éltek.

A közlemény szerint a kedvezményes végtörlesztés, az áthidaló kölcsön, illetve egyéb piaci kedvezmény esetében a pénzügyi intézmény jogszabály alapján jogosult levonni az elszámolás összegéből azokat a tételeket, amelyeket korábban kedvezményként biztosított.

A rögzített végtörlesztési árfolyam által nyújtott kedvezmény az érintett fogyasztók többségénél várhatóan meghaladja majd a tisztességtelenül elvont költség és árfolyamrés mértékét, így az elszámolás eredményeként esetükben nem lesz kifizethető összeg - közölte a jegybank.

Ugyanakkor, ha a fogyasztónak a kedvezmények levonását követően mégis visszajár további összeg, akkor nemcsak azt, de az általa befizetett tízezer forintos díjat is visszatéríti a pénzügyi intézmény - hangsúlyozta az MNB.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy nem kell megfizetnie a díjat a fogyasztónak akkor, ha igazolja, hogy a végtörlesztés érdekében forint alapú hitelkiváltó kölcsönszerződést kötött.

A jegybank közleményében kitért arra: egyes téves nyilatkozatokkal ellentétben, a már visszafizetett kölcsönök esetében, ahol a szerződés nem a kedvezményes végtörlesztéssel, hanem egyéb módon szűnt meg, az elszámolás automatikusan, az elszámolás általános szabályai szerint történik. Az erről szóló értesítő leveleket a pénzügyi intézmények külön kérés nélkül küldik meg volt ügyfeleik részére - hangsúlyozta az MNB.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra