Csökkentenék a munkát terhelő adókat az euróövezetben

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: Európai Unió


Csökkentenék a munkát terhelő adókat az euróövezetben, az erről szóló közös alapelvekben milánói informális ülésükön állapodtak meg az övezet pénzügyminiszterei. A bruxinfo.eu európai uniós ügyekkel foglalkozó online hírportálon megjelent összefoglaló szerint az ülésen a központi téma a gazdasági növekedést, a versenyképességet és a munkahelyteremtést előremozdító szerkezeti reformok felgyorsítása volt.

A megbeszélésen, amelyen a 18 tagú Eurócsoport és a megfigyelői státuszban lévő Litvánia pénzügyminisztere vett részt, a tagállamok egyetértettek abban, hogy a munkát terhelő adók csökkentésére irányuló reformoknak prioritást kell élvezniük a strukturális reformok között.      
 
Abban is egyetértettek, hogy gondoskodni kell az adóreform megfelelő finanszírozásáról, és ennek során figyelembe kell venni a tagállamok költségvetési-fiskális mozgásterét. Az Eurócsoport szerint két technika közül kell választani: a munkát terhelő adók csökkentését a nem produktív kiadások megvágásának, illetve az adók súlypontáthelyezésének kellene kísérnie a növekedést kevésbé veszélyeztető területek felé.     
 
Jeroen Dijsselbloem, az Eurócsoport elnöke, holland pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az Európai Központi Bank által a növekedés élénkítésére hozott monetáris politikai intézkedéseket a költségvetési politika, a szerkezeti reformok és a beruházás erős és hiteles ötvözetének kell kiegészítenie. „A jelenlegi alacsony növekedés és alacsony inflációs környezet aláhúzza a határozott és egészséges politikai lépések szükségességét” – mutatott rá az Eurócsoport elnöke.    
 
Jirky Katainen, gazdasági és pénzügyi biztos úgy vélekedett, hogy az adók emelése és a jövőorientált beruházások helyett inkább a folyó kiadások megnyirbálása biztosíthatja a növekedésbarát költségvetési konszolidációt. A finn biztos szerint a köz- és a magánberuházásokat is támogatni kell. A nagy folyó fizetési mérlegtöbblettel rendelkező országoknak kötelezettséget kellene vállalniuk arra, hogy többet költenek beruházásokra. Valamennyi országra érvényes az, hogy a kiadásokban előnyben kellene részesíteniük a kutatást és fejlesztést és a kulcsfontosságú infrastruktúrákba való befektetéseket - tette hozzá.  
 
Jirky Katainen azt is elárulta, hogy a Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke által beharangozott 300 milliárd eurós befektetési tervnek a vezérlő elve lesz, hogy több magánberuházást tudjanak vonzani az európai szinten mozgósítandó plusz állami forrásokból.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra