Debütál a támogató eljárás - az USÁ-ból szerzett jövedelmek bevallására hívnak fel

ART

Nyomtatás

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az amerikai társhatóságtól kapott pénzintézeti számlainformációkat veti össze az adózók bevallási adataival. Most az érintettek mentesülhetnek a szankciók alól, hiszen a revizorok támogató eljárás keretében önellenőrzési ajánlattal keresnek meg mintegy másfélezer adózót. Az Amerikában szerzett osztalék- és kamatjövedelmet a bevallásban is fel kell tüntetni.

A nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdítása céljából 2014-ben kötött úgynevezett FATCA-egyezménynek köszönhetően a NAV az amerikai adóhivataltól adatokat, pontos pénzintézeti számlainformációt kap azokról a magyar illetőségű személyekről, akik Amerikában jövedelmet szereztek - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára.
 
A jövő héten indulhat a támogató eljárás azoknál az adózóknál, akik jövedelmet szereztek Amerikából, ám ez az összeg nem szerepel a bevallásukban. A kockázatelemzők ezúttal csak azokat a 2014-ben Amerikában osztalék- és kamatjövedelmet szerző adózókat vették górcső alá, akiknek a 2014-re vonatkozó kamat- és osztalékbevételük több, mint a bevallásukban szereplő összeg. Az adóhivatali rostán fennakadó mintegy 2 ezer adózót most a NAV támogató eljárással segíti - emelte ki az adóhivatal ügyfélbarát oldalát Tállai András.
 
Az Amerikában szerzett osztalék- és kamatjövedelmet a bevallásban is fel kell tüntetni. Ha az adózókat nem támogató, hanem ellenőrzési eljárásban vizsgálná a NAV, az érintettek a befizetni elmulasztott adó megfizetésén túl akár 200 százalékos adóbírsággal és a jegybanki alapkamat kétszeresére rúgó késedelmi pótlékkal is számolhatnának. Ezzel ellentétben a támogató eljárásban az adózó lehetőséget kap a NAV-tól arra, hogy saját maga önellenőrzés keretében rendezze 2014-es bevallását. Az adón kívül csak a jegybanki alapkamattal megegyező mértékű önellenőrzési pótlékot kell megfizetnie - magyarázta az államtitkár.
 
Hangsúlyozta: annak ellenére, hogy a támogató eljárásban való részvétel önkéntes, minden érintettnek érdemes kihasználnia, hiszen az eljárás keretében rendezett jogsértések miatt semmilyen szankciót nem szabhat ki a NAV.

"A támogató eljárás maximális kihasználására kértem munkatársaimat" - mondta Tállai András, jelezve, ezért januártól az azonos típusú jövedelmet szerző adózók bevallásait vizsgálja a NAV. Az airbnb-zők után most az amerikai osztalék- es kamatjövedelem következett. Az előzetes bejelentés előnyeit érdemes kihasználni mindenkinek, hiszen a kockázatelemzést az eset súlyosságától függően három eljárás követhet: támogató, ellenőrzési vagy - szándékos, súlyos adócsalás esetén - büntető. Az ellenőrzés tényleges megkezdéséig pedig bárki önellenőrzéssel rendezheti adóbevallását.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra