Egyszerűsödtek a vállalati belső képzésekre vonatkozó szabályok

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

A módosítás következtében nem tartoznak a vállalati belső képzések körébe - azaz semmilyen adminisztráció nem terheli - a hat óránál rövidebb képzések, valamint szintén kikerültek a törvény hatálya alól a munkavállalók számára nyújtott munka- és tűzvédelmi képzések.


Január elsejétől tovább csökkent az adminisztráció a felnőttképzésben - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A felnőttképzési szabályozás változásai a vállalati belső képzésekre vonatkozó szabályok egyszerűsítését, és az adatszolgáltatási és adatkezelési kötelezettségek csökkentését érintik. A módosítás következtében nem tartoznak a vállalati belső képzések körébe - azaz semmilyen adminisztráció nem terheli - a hat óránál rövidebb képzések, valamint szintén kikerültek a törvény hatálya alól a munkavállalók számára nyújtott munka- és tűzvédelmi képzések. 

További fontos könnyítést jelent a vállalkozások számára, hogy a képzésekhez kapcsolódó adatszolgáltatást elég negyedévente - tehát évente összesen négy alkalommal - teljesíteniük. A belső képzésekre vonatkozó szabályok egyszerűsítésén túl minden felnőttképzés esetében kevesebb adatszolgáltatásra van szükség, valamint jelentősen -csaknem a felére - csökkent a kezelendő személyes adatok köre is.

A tavaly szeptember 1-jén elindult új felnőttképzési rendszer bevezetésének célja az adminisztratív terhek csökkentése mellett a képzések mérhetőségének kialakítása és munkaerőpiaci relevanciájának javítása, a felnőttképzésben résztvevők számának növelése, valamint a kimenetvezérelt - azaz a szabályozás fókuszát a folyamatról a kimeneti mérésre áthelyező - képzési rendszer létrehozása volt.

MOST FIZESSEN ELŐ AZ ÖNADÓZÓRA!

Az Önadózó újság előfizetési díja 2021. 1-12. hónapra 24.696,-Ft. Mit ad ennyiért Önnek az Önadózó? Önadózó újság havi lapszámai (az előfizetés kezdő hónapjától decemberig, print és elektronikus formátumban) + Ingyenes Jogsegély vonal: telefonon, e-mailben válaszolunk munkajogi, cégjogi kérdésére  + Online csomag: Számviteli szabályzatok, GDPR Segédlet,  Pénzmosás elleni szabályzat, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon, Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek + Cégmenedzselés digitális lap elérése. Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra