Elfogadás küszöbén áll az EU Mesterséges Intelligencia Rendelete

Forrás: MTI

Címkék: MI


A szabályozás tiltani fogja a legkockázatosabb eseteket, így többek közt tilos lesz a mesterséges intelligenciát megtévesztő, manipulatív befolyásolásra használni, valamint annak felhasználásával általánosságban embereket megfigyelni. A rendelet ugyanakkor célzottan fog lehetőséget biztosítani a technológia használatára, amely során azonban szigorú szabályoknak kell megfelelni, illetve biztosítani kell az emberi felügyelet vagy felülvizsgálat lehetőségét is

Elfogadás küszöbén áll az Európai Unió Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelete, Magyarország vezető szerepre törekszik - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai közleménye szerint Fábián Gergely, a tárca iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára.

A Mesterséges Intelligencia Rendelet (AI Act) közel három évig tartó uniós vitája és előkészítése február elején zárult le. Az egyeztetések során Magyarország következetesen azt az álláspontot képviselte, miszerint az európai vállalkozásokat és fejlesztéseket támogató szabályozásra van szükség, amely nem növeli feleslegesen a bürokráciát, továbbá kellő mozgásteret biztosít a tagállamok számára - írták a közleményben.

A megalkotott rendeletben foglalt szabályok elsődlegesen a mesterséges intelligencia felhasználását érintő kockázati szempontok mentén kerültek kialakításra. A szabályozás tiltani fogja a legkockázatosabb eseteket, így többek közt tilos lesz a mesterséges intelligenciát megtévesztő, manipulatív befolyásolásra használni, valamint annak felhasználásával általánosságban embereket megfigyelni. A rendelet ugyanakkor célzottan fog lehetőséget biztosítani a technológia használatára, amely során azonban szigorú szabályoknak kell megfelelni, illetve biztosítani kell az emberi felügyelet vagy felülvizsgálat lehetőségét is - ismertették.

A közlemény szerint tipikusan ilyenek lehetnek a mesterséges intelligenciával megtámogatott banki szolgáltatások. Kevésbé kockázatos esetben, például egy chatbot alkalmazása esetén, a rendelet értelmében elegendő lesz egy alapvető tájékoztatást nyújtani a mesterséges intelligencia használatáról. A legegyszerűbb esetekben, így egy számítógépes játékba épített mesterséges intelligencia esetén pedig még erre sem lesz szükség. A rendelet mindezek mellett külön szabályozni fogja a Chat GPT és hasonló megoldások alapját képező általános célú nyelvi modellek fejlesztését.

A Mesterséges Intelligencia Rendelet továbbá a központi brüsszeli felügyelő szerven túlmutatóan nemzeti szintű felügyelő hatóság kijelölését is elő fogja írni. A kormány álláspontja szerint a nemzeti hatóságoknak, így a magyar hatóságnak olyan tesztkörnyezetet kell biztosítania a belföldi vállalkozások számára, melynek keretében MI-fejlesztéseiket éles környezetben próbára tehetik, ezáltal érdemi segítséget kapnak a piacra lépés előtt. A tesztkörnyezet további haszna, hogy az állam számára olyan jogszabály módosítások szükségességére világíthat rá, amelyek tovább csökkenthetik a vállalkozások bürokratikus terheit.

Fábián Gergely a rendelet kapcsán kiemelte: a digitális gazdaság már a teljes GDP legalább 25 százalékát adja, a fejlett technológiák, úgy mint az 5G, a mesterséges intelligencia, vagy a Big Data használata a gazdaságok legfontosabb kitörési pontjává vált. A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország az EU tíz digitálisan legfejlettebb országa közé tartozzon, ezért a rendelet végrehajtását úgy kell megszervezni, hogy az a magyar fejlesztéseket és a magyar vállalkozásokat támogassa és segítse. A kormány arra törekszik, hogy a magyar gazdaság szereplői az állam piacbarát és szolgáltató szemlélete által versenyelőnyre tegyenek szert és hatékonyan alkalmazzák az új technológia nyújtotta lehetőségeket. Ez hozzájárulhat a gazdasági növekedés helyreállításához, a dinamikus és fenntartható gazdasági növekedés eléréséhez. Az államtitkár hozzátette, hogy Magyarországon a modern technológiák alkalmazását segíti többek közt a Neumann Technológiai Platform, a Mesterséges Intelligencia Koalíció és az 5G koalíció is.

Az NGM célja, hogy a mesterséges intelligencia terén Magyarországot felhelyezze a világtérképre. A magyar uniós elnökség egyik fő témája éppen ezért a mesterséges intelligencia rendeletre való felkészülés lesz, amelynek érdekében célzott szakmai programsorozat fog indulni közösen a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, hogy a mesterséges intelligencia használatában rejlő gyakorlati, kézzelfogható lehetőségekről a vállalkozások megfelelő tájékoztatást kapjanak. A mesterséges intelligenciában rejlő gazdasági lehetőségek kiaknázása érdekében mindemellett idén sor kerül a Mesterséges Intelligencia Stratégia felülvizsgálatára is - olvasható a közleményben.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra