Elutasították egy magyar rokkantnyugdíjas beadványát a strasbourgi bírák


A rokkantnyugdíjasokat érintő 2011-es jogszabályváltozás nem okozott jelentős anyagi hátrányt a korábban rokkantnyugdíjban részesülő Kátai Józsefnek, jogosultságának felülvizsgálata pedig még nem zárult le, ezért a magyar állam ellen benyújtott panaszát elutasította csütörtökön a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).

A strasbourgi bírák figyelembe vették, hogy a 2011-es változás értelmében Kátai elesett bizonyos korábban élvezett - például utazási - kedvezményektől, és nyugdíj helyett rokkantsági vagy rehabilitációs juttatásra lehet jogosult. Mindazonáltal úgy ítélték meg, hogy a törvényben előírt felülvizsgálati eljárás még nem zárult le, és addig Kátai ugyanannyi pénzt kap az államtól, mint korábban, ezért nem érte jelentős anyagi kár.
   
Az 56 éves komlói Kátait a bíróság közleménye szerint 2007-ben jogerős döntéssel tartósan rokkantnak ítélték, rokkantnyugdíját pedig havi bére 37 százalékában állapította meg a bíróság, amely azt is kimondta, hogy Kátai állapota visszafordíthatatlan és nem vethető alá további értékelésnek.

A 2011-ben elfogadott jogszabály ugyanakkor arra kötelezte a rokkantnyugdíjas férfit, hogy jelentkezzen felülvizsgálatra, miután pedig ezt megtette, az eljárás lezárultáig a korábbi nyugdíjával azonos mértékű ellátást kap.

A panaszos azzal fordult a strasbourgi bírósághoz, hogy sérült a tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz, valamint ahhoz fűződő joga, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett jogait gyakorolja, azáltal, hogy korábban jogerősen megállapított rokkantnyugdíjától megfosztották. Emellett az egyezmény konkrét pontjának említése nélkül azt is kifogásolta, hogy a magyar állam szerzett jogától fosztotta meg, és megsértette a magántulajdonhoz fűződő jogot is. A beadvány elutasítása azt jelenti, hogy a bírák érdemben ezeket az állításokat nem vizsgálták. Az elutasítás ellen fellebbezni nem lehet.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra