Év végéig igényelhető a fejlesztési adókedvezmény és a kormánydöntéssel odaítélhető támogatás

TAO

Nyomtatás
Forrás: FLOW PR

Címkék: fejlesztési adókedvezmény


A 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusban a jelenleg elérhető rendelettervezetek és a szabályozás iránya alapján az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések a nagyvállalatok számára több szempontból is jelentősen szigorodnak. Az új szabályozási környezet egyes támogatási programok átalakulását, illetve akár megszűnését is eredményezheti.

Márkus Csaba, a Deloitte Zrt. Kutatás-fejlesztési és Állami támogatások üzletágának igazgatója elmondta:2013. december 31-én lejárpéldául az Európai Bizottság jóváhagyása többek között az egyedi kormánydöntéssel odaítélhető támogatások rendszerére vagy a fejlesztési adókedvezményre vonatkozóan. Egyelőre nem végleges, hogy ezen támogatási rendszereket mikor hosszabbítják meg a körvonalazódó új állami támogatási szabályok alapján, a meghosszabbítás maga pedig legkésőbb jövő év közepéig lehet érvényben. Ezért a cégeknek fontos felkészülniük arra, hogy amennyiben az elkövetkező években olyan projekt megvalósítását tervezik, amelyhez egyedi Kormánydöntésen alapuló támogatást (EKD) és/vagy fejlesztési adókedvezményt vennének igénybe, akkor:
  
• EKD esetében a következő 1-2 hónapban javasolt az ún. request list benyújtása.  Ez arra nyújt lehetőséget, hogy a támogatási szerződés megkötésére és a támogatási döntésre, ezáltal a hatályos szabályok alapján történő jogszerzésre még 2013 vége előtt sor kerüljön.

• Fejlesztési adókedvezmény esetében a bejelentés legkésőbb 2013 decemberéig megtörténjen, kérelem esetében pedig olyan időben, hogy a minisztériumi döntés még 2013 vége előtt megszülethessen.

Fontos megjegyezni, hogy külön mérlegelés szükséges az olyan beruházási vagy kutatás-fejlesztési projektek ütemezésénél, amelyek méretüknél fogva az Európai Bizottság előzetes jóváhagyását igénylik.

Az új programozási időszakban megjelenő,többek között kutatást, technológiai fejlesztést, innováció megerősítését célzó, környezetvédelem és energiahatékonyság növelését ösztönző, valamint a foglalkoztatottsági szintet növelő projektek támogatására kiírt pályázatok legkorábban várhatóan a következő év második-harmadik negyedévétől érhetők majd el. A 2014-2020-as uniós programozási időszakra tervezett projekteket, beruházásokat ezért szintén érdemes átgondolni és az azokra történő szakmai felkészülést már az elkövetkező hónapokban megkezdeni a körvonalazódó EU háttérszabályok véglegesedése tükrében, amelyek meghatározzák a hazai pályázati-támogatási rendszer jövőbeni kereteit és mozgásterét. 

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra