Fizetési meghagyásos eljárások tapasztalatai

JOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: fizetési meghagyásos eljárás


A fizetési meghagyásos eljárás a lejárt pénztartozások, például ki nem fizetett számlák, magánkölcsönök vagy károkozás esetén nyújt egyszerű igényérvényesítési lehetőséget. Hárommillió forintot meg nem haladó követelés esetén nem is lehet közvetlenül peres eljárást indítani, hanem ezzel az eljárással lehet behajtani a követeléseket

Csaknem 460 ezer fizetési meghagyást bocsátottak ki tavaly lejárt tartozások miatt Magyarországon, 20 ezerrel többet, mint egy évvel korábban, a kérelmek száma azonban még elmaradt a 2019-es szinttől - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) hétfőn.

A kamara adatai szerint az elrendelt végrehajtások száma több mint 8 százalékkal nőtt tavaly; 370 ezer végrehajtás indult fizetési meghagyás alapján.

A MOKK kiemelte: a fizetési meghagyások kibocsátásának túlnyomó többségét a követeléskezelők és a közszolgáltatást nyújtó társaságok, például tömegközlekedési és közműcégek, valamint mobilszolgáltatók kezdeményezték.

Tavaly csökkent azok aránya, akik vitatták a követelést: míg 2020-ban a követelések 6 százalékát vitatták a kötelezettek, tavaly 5,5 százalékát - jegyezték meg.

Tóth Ádám, a MOKK elnöke a közlemény szerint elmondta, hogy a fizetési meghagyást mindenképp érdemes átvenni a postástól, ha ugyanis valaki másodszorra sem veszi át a küldeményt, a fizetési meghagyást öt munkanapon belül kézbesítettnek tekintik.

Ha rossz összeg szerepel a levélben vagy időközben már rendezve lett a tartozás, ellent kell mondani az eljáró közjegyzőnél - fűzte hozzá.

Arra is kitért: ha a követelés jogos, de az érintett nem tudja rendezni a tartozást, időhúzás helyett érdemes a közjegyzőtől fizetési halasztást vagy részletfizetést kérni.

A fizetési meghagyásos eljárás a lejárt pénztartozások, például ki nem fizetett számlák, magánkölcsönök vagy károkozás esetén nyújt egyszerű igényérvényesítési lehetőséget - olvasható a MOKK közleményében.

Hárommillió forintot meg nem haladó követelés esetén nem is lehet közvetlenül peres eljárást indítani, hanem ezzel az eljárással lehet behajtani a követeléseket, míg 3 és 30 millió forint között bírósági és fizetési meghagyásos eljárás is választható.

Tavaly 6240 olyan 3 millió forintot meghaladó tartozás ügyében indítottak fizetési meghagyásos eljárást, amelyben a bírósági pereskedést is választhatták volna - olvasható a MOKK közleményében.

***

ŐSTERMELŐK ÉS CSALÁDI GAZDASÁGOK KÉZIKÖNYVE (2022)

Az őstermelés egy aranybánya, kell hozzá két gyerek ÉS EZ A KÖNYV. A 2022-es év is tartogat kedvező változásokat az őstermelők és családi gazdaságok számára, amelyeket részletesen ismertetünk - a tevékenységi szabályok, ügyvitel, adózás feladatai mellett. A könyv tartalmaz 93 db. szervezési megoldást, 100 db adótippet, 18 db. ügyviteli jótanácsot, 5 db. szerződésmintát, Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk a e-könyv (pdf) formátumban is a mellékletekkel együtt. Bevezető kedvezménnyel, 7.920,-Ft-+ postaköltség.

Megrendelés: https://www.onadozo.hu/webaruhaz/szakkonyvek-1/

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra