Forrás igényelhető az útkarbantartó gépek vásárlására

Forrás: MTI

Címkék: önkormányzati társulás, önkormányzat


A helyi közutak fejlesztésére és a karbantartáshoz szükséges gépek beszerzésére írt ki pályázatot 18,4 milliárd forintos kerettel vidéki térségben működő települési önkormányzatok, illetve önkormányzati társulások számára a Miniszterelnökség.

A pályázat keretében maximálisan elnyerhető támogatás külterületi helyi közutak fejlesztése esetében 100 millió forint. Az önkormányzati utak karbantartására beszerezhető erő- és munkagépek esetében az egyéni pályázók maximum 10 millió, konzorciumi pályázók 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek. 

A kérelmek 2017. január 6. és 2019. január 7. között nyújthatók be, az első elbírálási szakasz 2017. február 6-án zárul.

A Miniszterelnökség emlékeztet: a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében már 42 pályázat jelent meg. A program 1300 milliárd forintos keretéből eddig mintegy 985 milliárd forintot hirdettek meg. A kormány célkitűzéseinek megfelelően az év hátralevő részében további pályázati felhívások megjelenésére számíthatnak a gazdálkodók és a vidéki települések.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra