Hamis „jövedelemigazolás” bankkölcsönhöz

ART

Nyomtatás
Forrás: www.apeh.hu

Jelentõs összegû bankkölcsön felvétele miatt kért jövedelemigazolást három magánszemély az adóhatóságtól, ám a korábban benyújtott, munkáltatói kontroll adatok összevetése során kiderült: az adózók ügynöki tevékenységükkel nem kereshettek annyit, amennyit igazoltatni akartak, vagy a cég nem vallott be minden bevételt. Az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága közokirat-hamisítás gyanúja miatt büntetõ feljelentést tett, továbbá a foglalkoztató cég adószámát felfüggesztette.

Hamis „jövedelemigazolás” bankkölcsönhöz

A kérelmezõk közül ketten alapbevallásukat módosították 828 ezer forintról 19 millióra, míg a harmadik személynél már az alapbevallásban is 18 millió forintos összeg szerepelt. Nyilatkozataik szerint jövedelmüket egy dél-alföldi társaságtól kapták, ahol üzletkötéseik után 18 % jutalék illette meg õket. A társaság alapbevallásában azonban nem ezek az összegek szerepeltek.

A kft-ként mûködõ társaság önellenõrzéssel új bevallást adott be, amelyen már a „helyes” jövedelmeket tüntették fel. Ezt azonban nem vehette figyelembe az APEH, mivel a cégnél idõközben új ügyvezetõt jegyeztettek be, így a régi képviselõ nem volt jogosult a módosító iratok benyújtására.

A kft-nél tartott helyszíni vizsgálatok során újabb ellentmondásokat tárt fel az adóhatóság. A céget sem a székhelyén, sem pedig az iratõrzési helyén nem találták. Társasági adóbevallásukban 120 millió forint árbevételt mutattak ki, ám ha az érintett magánszemélyeknek 18 százalék jutalékot fizettek, akkor legalább 260 millió forint bevételt kellett volna elérniük.

Az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága az ügyben közokirat-hamisítás gyanúja miatt tett büntetõ feljelentést a rendõrségen.

Forrás: www.apeh.hu

***

ÖNADÓZÓ elõfizetéssel - lépéselõnyben az adózásban

Önadózó - az adózók lapja. Adó, tb. számvitel a gyakorlatban havonta 64 nyomtatott oldalon. Megjelenik minden hónap elsõ napján. Hétezer könyvelõ irodának,  vállalkozásnak és intézménynek szolgáltatunk havonta, 9 ezren olvassák rendszeresen heti hírlevelünket.  Elõfizetési  díj  2010. év 1-12. hónapra: 16.380,-Ft.  Elõfizetõknek 20% szakkönyv vásárlási kedvezmény, ingyenes e-könyvek. Önadózó Ügyfélszolgálat 1085 Budapest, József körút 53. Tel: 267 5010.  

Elõfizetés: info@onadozo.hu


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra