Használt lakás vásárlásához és a meglévő bővítéséhez is jár júliustól a szocpol

Forrás: MTI

Címkék: szocpol


A legfeljebb 350 ezer forintos négyzetméterárú, legalább komfortos használt lakás vásárlásához, továbbá a meglévő használt lakás bővítéséhez is jár július 1-jétől a családok otthonteremtési kedvezménye (korábbi nevén szocpol támogatás) - az erről szóló kormányrendelet a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

A lakásépítési támogatásról szóló, 2011-ben született kormányrendeletet módosító mostani jogszabály meghatározza azt is, hogy mi számít a lakás bővítésének. Ez pedig a lakás hasznos alapterületének egy szobával történő növelését jelenti, amely történhet hozzáépítéssel, de a tetőtér beépítésével is.    

A bővítés további feltétele az, hogy a lakás eleve komfortos legyen, vagy pedig a bővítéssel azzá váljon, továbbá, hogy az, aki a vissza nem térítendő családok otthonteremtési kedvezményét igényli - és a további jogosultak, például a gyermekek is - a bővíteni kívánt lakásban éljenek.     A lakástámogatási rendeletet tavaly decemberben is módosította a kormány, ennek egyes szabályai idén július elsején léptek volna hatályba.

E szabályok közül néhány helyébe új előírást tett a mostani rendelet. Így például vissza kell fizetni - kamatostól - a szocpol támogatást, ha a lakás nem éri el a vállalt energetikai osztályt. A meddő fiatal házaspároknak viszont csak a megelőlegezett szocpol támogatást kell visszafizetniük, a kamatokat nem.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra